Kábítószerként használják a kakaóport

A berlini klubokban kakaótartalmú anyagokat kínálnak, melyekkel a kábítószerhez hasonló extázist kívánnak elérni. Csak egy ártalmatlan őrületről lenne szó, vagy a nyers kakaónak tényleg lehet ilyen bódító hatása?

Az utóbbi években a nyugat-európai bulizók körében egyre inkább terjed a trend, hogy a már bejáratott partidrogok helyett legálisan is hozzáférhető szerekkel pörögnek fel.

Ennek egyik célja, hogy ne sértsenek törvényt, a másik pedig, hogy a szervezetre kevésbé káros anyagokkal érjenek el hasonló hatást. Bizonyos klubokban kakaóport és a csokoládé-alapú készítményeket kínálnak a vendégeknek, az előbbit orrba szívva, utóbbit pedig különböző italok mellé szolgálják fel. Az kakaót nyers állapotában , illetve italban és pirulában is hozzáférhető. Nem ők azonban az elsők, akik a kakaóbabot ilyen szokatlan módon használják: az aztékok és maják az istenek növényeként tartották számon, így számos vallási rituálé során használták fel az átszellemüléshez.

Serkentő és hangulatfokozó

A kakaóban lévő anyagok számos jó hatást gyakorolnak az egészségünkre, védik a szívet, javítják a memóriát és a pszichét is. Győződjön meg cikkünkből , miért fontos a - minőségi - csokoládé fogyasztása!

Arról még nincs pontos kimutatás, hogy a kakaó milyen dózisban okozhat a epicatechin szintjét is, amely serkenti a véráramlást az agyban és az izmokban. Ezt energiabombaként élhetik meg a fogyasztók, és tovább bírják a táncparketten. Ezeknek köszönhetően – ha nem is olyan intenzitással, mint a szintetikus anyagok – a kakaónak valóban lehet hangulatfokozó hatása.

A kakaónak nyers formájában valóban lehet hangulatfokozó hatása

Ehhez persze a kakaót teljesen nyers formájában kell fogyasztani, ráadásul nagy dózisban. A boltok polcain lévő, tejjel fogyasztható kakaópor vagy a táblás csokoládé töménytelen habzsolása előbb okoz rosszullétet, mint eufóriát. Az orrunkon bármilyen anyagot felszívni pedig semmiképpen nem egészséges, a kakaópor inhalálása ráadásul komoly egészségügyi problémákat okozhat. Remélhetőleg ezért a hazai klubszcénát sem fogja megreformálni a német őrület.

Cikk: IFLScience

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült lesz az ég, de a délnyugati tájakon felhősödés kezdődik. Egyre többfelé válik párássá a levegő, főleg az Alföldön helyenként köd is képződhet. Csapadék nem lesz, a légmozgás is gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!