Időskorban ezért lehet jobb a memóriánk

Az időskori memóriára az is hatással lehet, hogy mennyi ideig jártunk iskolába - állítja egy friss tanulmány

A megfelelő oktatás nemcsak a karrierünket, hanem az egészségünket is befolyásolja. A Georgetown University Medical Center kutatói szerint az iskolai végzettség hatással lehet arra is, hogy időskorban milyen jó marad az emlékezetünk, illetve hogy kialakul-e valamilyen memóriavesztéssel járó betegség. Az Eurekalert cikke szerint a nők memóriájára van nagyobb hatással az iskolában töltött idő.

Romló memória: mi állhat a háttérben? A kor előre haladtával voltaképp természetes jelenség, ha romlik kicsit a memória. Azonban nem árt tisztában lenni azzal sem, hogy több betegség tünete is lehet, ha nem emlékszünk nevekre, helyszínekre, dátumokra. Kattintson a részletekért!

Újabb érv a tanulás mellett

A kutatás során 704 idősebb (58-98 év közötti) felnőttnél vizsgálták az úgynevezett deklaratív emlékezetet. Ez a memóriának azon része, amely a konkrét dolgok felidézésével jár: például a volt szomszéd neve, egy régi film címe vagy egy régen tanult mondóka szövege. A résztvevőknek tárgyak képét mutatták meg, majd néhány perccel később kérdéseket tettek fel a látottakról. A kutatók azt tapasztalták, hogy korral általánosan a memória is romlott és az idősebb embereknek sokkal kevesebb emléke maradt meg a látottakból. A tanulmányi hátterük azonban némiképp ellensúlyozhatta a korral járó romlást.

Az időskori memóriát is befolyásolja, hogy hány évig jártunk iskolába. Fotó: Getty Images
Az időskori memóriát is befolyásolja, hogy hány évig jártunk iskolába. Fotó: Getty Images

Férfiak esetében minden egyes oktatásban töltött év kétszer annyit javított a memórián, mint amekkorát az öregedés miatt egy év alatt romlott. A nőknél azonban még nagyobb, ötszörös volt ez az érték. Például a 80 éves, alapképzettséggel rendelkező nő deklaratív memóriaképessége ugyanolyan jó, mint egy középiskolai végzettséggel rendelkező 60 éves nőé. Vagyis négy további oktatási év pótolhat a 20 éves öregedés okozta memóriavesztést.

Persze ez nem jelenti, hogy az iskolapadba visszaülő, idős ember néhány év tanulással visszafiatalíthatja az agyát. A kutatók szerint ugyanakkor fiatalkorban a tananyag magolásával járó agymunkának időskorra is komoly hatásai lehetnek. Mivel pedig a nők alapból is jobb deklaratív emlékezettel rendelkeznek, így a tananyag memorizálása náluk még látvánsabb hatást válthat ki.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A párásság és a köd megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!