Hibernálják a betegeket, hogy megmentsék őket

Az már korábban is ismert volt, hogy a hirtelen lehűlő emberek képesek visszatérni a klinikai halál állapotából hosszabb idő után is, de most ennek a jelenségnek végre orvosi felhasználása is lehet.

A sajtó nemrégiben tele volt a pennsylvaniai McAdoo városkában élő 25 éves Justin Smith csodálatos esetével, aki megmenekült a fagyhalál karmai közül. Éppen egy éve gyalogosan hazafelé tartott egy országút mentén, amikor otthona közelében baleset érte. (Ő maga nem emlékszik a történtekre, de feltételezik, hogy elcsúszott és beütötte a fejét.) Jó 12 órát feküdt a hóban és fagyban, s annyira kihűlt, hogy mire rátaláltak, a testhőmérséklete már 20 Celsius fok alá csökkent. Az első vizsgálatok során nem mutatott életjeleket, s klinikailag halott volt 12 órán át.

Ennek ellenére az orvosok úgy gondolták, hogy lehet remény az újraélesztésére, mert 12 órányi fagyban fekvés után ahhoz túl meleg volt, hogy halott legyen. A felmelegítést és újraélesztést 15 órán keresztül folytatták meleg, oxigéndús vérrel. És Smith hat héttel azután, hogy holtan találták, elmehetett a kórházból, csak pár lefagyott ujja bánta a kalandot.

Az önmaguk hibernálására képes állatok példáját akár emberek is követhetnék. Ez életmentő és sürgős műtéteknél rendkívüli fontosságú lehet. Kattintson! Az orvosi magyarázat szerint azért élhette túl, mert lecsökkent testhőmérséklet miatt a sejtjek anyagcseréje lelassul, és így kevesebb energiára van szükségük, és átvészelik azt az időszakot, amit légzés és véráramlás hiányában kénytelenek eltölteni.

„A hipotermia elnyomja az anyagcserét. Ha ez elég gyorsan megtörténik, akkor az agy nem szenved visszafordíthatatlan károsodást. De ha ez nem elég átfogó a lehűlés, vagy túl lassan történik, akkor eljuthat arra pontra, ahonnan nincs visszatérés” – fejtette ki H. Craig Heller, a Stanford Egyetem biológia professzora.

Ezek a véletlen és csodálatos hipotermiás túlélési történetek inspirálták az orvosokat, hogy megvizsgálják, lehet-e potenciális életmentő ellátás a lehűtés.

A jelenleg használatos eljárásokban az orvosok csak kissé, néhány fokkal csökkentik a test hőmérsékletét (ami közel sem olyan extrém, mint a véletlen hipotermia) koraszülöttek és agysérültek kezelésénél.

A hipotermia visszahozhatja az embert a klinikai halál állapotából

De miután kísérletekben – ahol sertéseket hűtöttek le 10 Celsius fok alá, és az állatok túlélték –, a kutatók terápiás hipotermia kísérletek végrehajtásáról határoztak emberek részvételével. A próbálkozások 2014 óta folynak a University of Pittsburgh orvosi központjában olyan betegeknél, akik súlyos traumát szenvedtek, például meglőtték őket. A betegeket lehűtésével és a haldoklás folyamatának felfüggesztésével időt nyernek a műtőben, hogy a sebészek dolgozhassanak. A hűtési folyamat gyorsasága érdekében kiszivattyúzzák a betegek vérét, és a helyére speciális hideg fiziológiás sóoldatot töltenek.

A hideg sóoldatot találtuk a leggyorsabb módszernek, amellyel lehűthetjük az agyat és más szerveket. A betegek amúgy is már több mint felét elveszítették a vérmennyiségüknek a trauma miatt, mielőtt elkezdjük a sóoldatos eljárást” – mondta Samuel Tisherman, a kísérletet vezető sebész.

Miután a sérüléseket kezelték, a sóoldatot ismét vérre cserélik és felmelegítik a pácienst. A kísérleti beavatkozást csak akkor lehet elvégezni, ha a betegek enélkül várhatóan meghalnának. Az eljárásról szerzett tapasztalatok és eredmények összegyűjtése időt vesz igénybe, s Tisherman szerint nem várható, hogy azokat két éven belül közzé tennék.

De ez a munka hatással lehet a halál beálltának kimondására is. Tisherman szerint erről annyi mondható: „a betegek akkor haltak meg, amikor már elfogytak a módszerek a megmentésükre, és halottnak nyilvánítjuk őket.”

A halál kérdése az orvosok között továbbra sem kerül nyugvópontra. Ennek okát Heller professzor a következőkben fogalmazta meg: „amikor kinyilvánítják valakiről, hogy halott, az vajon az agyhalál vagy szívhalál? Valójában mi a sejtekben vizsgáljuk a halált. De sokmilliárd sejt van az emberekben. Hány százalékuknak kell elpusztulnia ahhoz, hogy valaki halott legyen?”

A hipotermiát valószínűleg egyre intenzívebben fogják használni a gyógyászatban az elkövetkező években. De az elkövetkező évtizedekre a tudósok azt a még ambiciózusabb célt tűzték ki, hogy hosszú távú, jogszabályok által szabályozott hipotermia vagy mélyálom tegye lehetővé az emberek a hibernálását, ami esélyt ad a hosszútávú túlélésükre.

Ez azért is fontos volna, mert az űrutazásoknál a hibernálásnak komoly hasznát tudnák venni. Az Európai Űrügynökség (ESA) például intenzív kutatásokat folytat ezen a területen. A tudósok azonban bevallják, hogy messze vagyunk annak megértésétől, hogy miként kerülnek természetes körülmények között egyes állatok hibernált állapotba, ami pedig kulcskérdés volna a biztonságos emberi hibernáció eléréséhez.

Így a következő években a test lehűtésének hasznát bizonyosan inkább a gyógyításban figyelhetjük majd meg. Hiszen a segítségével akár túl is élhető néhány dolog, ami egyébként biztosan halálos.

Forrás: Quartz

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, délelőtt északnyugaton lehet napsütés, majd délután északkelet felől némileg vékonyodik a felhőzet. Elszórtan várható eső, zápor, jégdarazápor, a nyugati határnál az ég is megdörrenhet. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk, a nap első felében a Nyugat-Dunántúlon, majd estétől néhol északkeleten erős lehet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között valószínű, de a tartósan borult vagy csapadékos részeken ennél pár fokkal hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 3 és 8 fok közé hűl le a levegő. Egy kellemes, frontmentes tavaszi hét után ma hidegfront alakítja az orvosmeteorológiai helyzetet, ami az érzékenyeknél kellemetlen panaszokat okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!