Fordítsa vissza az idő kerekét!

Habár az idő valóban gyorsan telik, senki sem egyik napról a másikra öregszik meg. Ha tisztában vagyunk a folyamattal, még időben kellő figyelmet szentelhetünk szerveink fiatalon tartásának.

18 - Bőr

Szomorú hír, hogy szintén évente 1 százalékkal csökken a bőr kollagén - és elasztintartalma, amelyek a bőr rugalmasságának megőrzésében játszanak jelentős szerepet. Lassíthatjuk a folyamatot, ha nem dohányzunk, egészségesen táplálkozunk, és mindennap használunk fényvédőt - akkor is, ha ki sem tesszük a lábunkat a lakásból. A legújabb kutatások szerint ugyanis bizonyos neonlámpák, sőt a telefonunk és elektronikai eszközeink kijelzői is olyan bőrkárosító UV-fényt bocsátanak ki, amely fokozza a ráncképződést.

30 - Tüdő

A tüdő kapacitása 30 éves kor fölött évente 1 százalékkal csökken. A folyamat a passzív, ülő életmódot folytatóknál egyértelműen gyorsabb, mint azoknál, akik rendszeresen sportolnak. A tüdő egészségének megőrzésében a kulcs tehát a mozgás.

35 - Izmok

Ahogy öregszünk, kivétel nélkül mindnyájunk szervezete izmot veszít, miközben egyre több zsírt raktároz el. Ez a folyamat sajnos a negyvenes éveinkre még látványosabbá válik. Éppen ezért elkerülhetetlen, hogy sportolni kezdjünk, ha szeretnénk megóvni izmainkat a fokozatos leépüléstől.

Jó hír: soha nem vagyunk túl idősek, hogy odafigyeljünk az egészségünkre.

35 - Csontok

35 éves kor fölött a csontállomány évente 1 százalékot veszít tömörségéből (ez a menopauzát követően még intenzívebbé válik). A csontritkulás megelőzésében a súlyokkal végzett edzés bizonyítottan rendkívül hatékony. Egy 2015-ös kutatás szerint pedig mindössze napi kétszer 20 helyből felugrással jelentősen növelhető a csípőcsont csontsűrűsége.

40 - Szem

Szemünk életünk hajnalán úgy működik, mint egy fényképezőgép multifokális lencséje. 40 éves korunkra azonban látósugara jelentősen lecsökken. Annak érdekében, hogy megőrizzük szemünk egészségét , mellőzzük a dohányzást, és viseljünk jó minőségű napszemüveget: az UV-sugárzás és a cigarettázás ugyanis növeli a szürke hályog kialakulásának esélyét.

Soha nem vagyunk túl idősek ahhoz, hogy odafigyeljünk az egészségünkre
Soha nem vagyunk túl idősek, hogy odafigyeljünk az egészségünkre

50 - Vese

Lehetséges, hogy ebből mit sem érzékelünk, vesefunkciónk azonban 50 éves korunk körül romlásnak indul. A legjobb, amit tehetünk, hogy elegendő vizet iszunk. Mivel a szomjúságérzet a kor előrehaladtával csökken, lehetséges, hogy a nap folyamán többször figyelmeztetnünk kell magunkat. Kutatások igazolják, hogy akik több folyadékot isznak, kevésbé szembesülnek veseproblémákkal .

60 - Fül

Habár az időskori hallásvesztés fokozatosan következik be, a 65 és 74 év közöttiek egyharmadánál egyértelműen jelentkezik a probléma. Sajnos nem sokat tehetünk ellene, a hangos zene hallgatása vagy a túl nagy zajban (pl. építkezésen) végzett rendszeres munka azonban vitathatatlanul ront a helyzeten.

60 - Gyomor

A bélben és a vékonybélben elhelyezkedő finom, hajszerű bolyhok, amelyek a tápanyag-felszívódásban játszanak fontos szerepet, 60 éves kor körül sorvadásnak indulnak. Ennek következménye, hogy idősebb korban gyengül az emésztés , és csökken a tápanyagok felszívódása. Éppen ezért lényeges, hogy kiegyensúlyozottan táplálkozzunk, és fogyasszunk a korunknak megfelelő étrend-kiegészítőt.

65 - Szív

Az idő előrehaladtával a szívizom sejtjeinek száma megfogyatkozik, mérete azonban nő, ami a szív falának megvastagodását idézi elő. Ezzel együtt az artériák rugalmassága is csökken. 20-30 éves kor körül állóképességünk eléri csúcspontját, majd tízévente 10 százalékkal csökken. A különböző, szívet érintő megbetegedések pedig jellemzően 65 éves kor körül jelentkeznek.

70 - Agy

Az agy leépülése sem egyik napról a másikra történik. Nagyjából 70 éves korunk körül kezdjük észrevenni, hogy érezhetően romlanak az agyi funkcióink. A legfontosabb, hogy folyamatosan olyan kihívást jelentő aktivitással (pl. internetezéssel, rejtvényfejtéssel) stimuláljuk az agyat, amely segít szinten tartani a működését.

A cikk a Nők Lapja Egészség különszámában jelent meg.

Nők Lapja Egészség

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!