Felfuvalkodottá tesz a közösségi média

A közösségi média hatásának révén a 25 éven aluliak hajlamosabbak a bizonyítási vágyból eredő magamutogatásra, és a túlzott magabiztosságra, ráadásul a telefonjuk nélkül rosszul érzik magukat.

Úgy tűnik, hogy a mobilok teljesen megváltoztatták a társadalmi elfogadás határait, és emiatt akár tönkre is tehetik az emberi kapcsolatokat. A legújabb eredmények szerint ugyanis az egyesült államokbeli 16 és 24 év közötti korosztály 74 százaléka valósággal függ a készüléktől, ezért mindig magánál kell tartania.

A közösségi portálok kétségkívül összefüggésbe hozhatóak a különféle mentális betegségekkel, egy friss tanulmány most azonban a Twittert konkrétan a pszichózis egyik kiváltó okaként említi. Ha kíváncsi a részletekre, kattintson a folytatásért ! A fő gond, hogy a telefon jelenlétében máshogy is gondolkodnak és viselkednek, mint a tíz évvel ezelőtti fiatalok. Nemcsak arra használják, hogy beszéljenek a családjukkal és a barátaikkal. Rögeszmés módon rá hagyatkoznak, és szorongnak, ha nincs velük a kütyü .

A közösségi média a nárcizmus elterjedéséhez is hozzájárul a fiatalok körében, hiszen a válaszadók fele bevallotta, hogy közzétett már valamit csak azért, hogy egy bizonyos reakciót váltson ki az ismerőseiből. A mai generáció hajlamosabb a magamutogatásra, a provokációra, s akár a hazugságra is ezen a fórumon keresztül . A résztvevők harmada állította, hogy olykor túloz az állapotfrissítéseiben - ez a veszély főleg nőknél állt fenn.

A fiatalok már szoronganak mobil nélkül (Fotó: Europress)

Arra is fény derült, hogy a megkérdezettek 68 százaléka használta már a közösségi médiát arra, hogy megnézze valamelyik exének a profilját, és háromnegyedük hisz abban, hogy a kommunikációs csatorna tönkreteheti a kapcsolatokat .

A mobiltelefon társadalmi elfogadottsága teljesen megváltozott, hiszen a résztvevők kis híján kétharmada számolt be arról, hogy a barátokkal és a kollégákkal történő beszélgetés közben előveszi a készüléket . 79 százalékuknak nincs kifogása az illemhelyen történő mobilhasználat ellen, 81 százalékuk pedig olyan csendes helyen is előveszi, mint például a könyvtár.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!