Érzünk szagokat alvás közben?

Fülünkhöz hasonlóan vajon az orrunk is működik alvás közben, és ha igen, befolyásolják álmainkat az illatok?

Hogyha idő előtt szeretnénk megszakítani az alvásciklusunkat, általában valamelyik érzékszervünket kell, hogy inger érje: magunkhoz térhetünk, ha halljuk az óra csörgését, felráznak minket, esetleg az ablakból beszűrődő napfényt érzékeljük. Több kísérletet is végeztek annak tisztázására, hogy szaglásunk működik-e az alvás ideje alatt, az Index cikke pedig megadta a választ.

Az álom birodalmát mindig is a furcsaságokhoz társították: az előjelekhez vagy a szimbólumokhoz, a tudattalan benyomásokhoz és félelmekhez. Valójában azonban más lenne a háttérben? Az álmok jelentéseiről az alábbi cikkünkben írtunk!

Léteznek szagos álmok?

Mivel egyik alvási fázisban se jellemző, hogy szagokat érzékelnénk, a közhiedelemmel ellentétben nem ébreszthet fel minket a frissen lefőtt kávé illata. Ha viszont bármilyen okból röviden felébredünk, érzékeljük az illatot, és szeretjük is, akkor már lehetséges, hogy ettől még éberebbek leszünk, vagyis végső soron segíthet a reggeli kelésben. Abban tehát nagyjából egyetértenek a kutatók, hogy a szagok nem ébresztenek fel minket. Arról viszont már megoszlanak a vélemények, hogy az álmunkra hogyan hatnak, ha hatnak egyáltalán.

Fel tudunk ébredni a kávé illatára?
Fel tudunk ébredni a kávé illatára?

Az egyik elképzelés szerint nincs semmilyen interakció a külvilágban lévő szagok és az álmok között, akik pedig álmukból emlékeznek valamilyen illatra, csupán az agy okozta illúzió miatt teszik. Másik megközelítés szerint a szagok igenis befolyásolhatják az álmainkat, mégpedig úgy, hogy a kellemesebb illatok szebb álmokat hoznak, míg a kellemetlen szagokkal a rémálmokat "vonzzuk be".

Szagos álmok egyébként létezek, bár igen ritkák, valószínűleg azért, mert magát a szaglást is a legkevésbé értékelt érzékelési formának tartjuk. Tapasztalatok szerint az olyan emberek, akik tudatosabban használják az orrukat (például a parfümiparban dolgozók), álmaikban is többször érezhetnek valamilyen illatot.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 12 fok között valószínű. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!