Erős érv a hormonpótlás ellen: mellrákos lehet miatta!

Azoknál a nőknél, akik változókoruk után legalább öt éven át kombinált hormonpótló kezelésben részesülnek, megduplázódik az emlőrák kialakulásának kockázata, olvasható egy szerdán megjelent tanulmányban.

Azonban ha abbahagyják az ösztrogént és progeszteront tartalmazó kombinációt, a kockázat egy éven belül legalább 28 százalékkal csökken, állítják a kaliforniai Stanford Egyetem kutatói. "Ez egy nagyon erős bizonyíték arra, hogy az ösztrogén és a progeszteron együtt emlőrákot okoz" - mondta el Marcia Stefancik, a New England Journal of Medicine folyóirat február 5-i számában megejelenő cikk társszerzője. "Egy nő elkezd hormonokat szedni és öt éven belül jelentősen megnő nála az emlőrák kialakulásának kockázata. Abbahagyja a hormonszedést és egy év alatt a kockázat gyakorlatilag a normális szintre áll vissza. Ezek igen meggyőző ok-okozati viszonyok."

Stefancik azonban hozzátette, hogy ezek az adatok nem érvényesek azokra a nőkre, akik csak ösztrogénpótlásban részesülnek. Egy korábbi, a Nők Egészségéért Mozgalom által 2002-ben végzett nagyszabású vizsgálat nem talált kockázatnövekedést a csak ösztrogént szedő nők esetében.

A Stanford Egyetem kutatói két nagy vizsgálati csoport adatait elemezték: több, mint 15 ezer nőét, akik egy 2002-es úttörő felmérésben vettek részt, amikor felmerült, hogy a kombinált terápia megnöveli az emlőrák kialakulásának kockázatát a placebóval szemben, továbbá 41449 olyan nőét, akik egy 1994-es vizsgálatban maguk választhatták meg, kapnak-e hormonkezelést vagy sem.

"A két nagy csoport eredményei egészen hasonlóak voltak - olvasható a tanulmányban. - A klinikai vizsgálatban az emlőrák előfordulásának aránya sokkal magasabb volt a hormonkezelést kapott csoportban a 2002-t megelőző öt évben. Azonban miután a nők abbahagyták a hormongyógyszer szedését, az emlőrák aránya gyorsan csökkent. Egy éven belül 28 százalékkal esett vissza a diagnosztizált emlőrákos esetek száma."

Amikor a kezdeti eredmények arra utaltak, hogy a kombinált hormonpótlásban részesülőknél megnőtt az emlőrák kialakulásának kockázata, a második csoportban a nők viselkedése a társadalom viselkedését tükrözte, amikor 50 százalékkal csökkent a hormonkezelésben részesülők száma. Ez "egybeesett azzal, hogy 2002 és 2003 között 43 százalékkal csökkent közöttük az emlőrák előfordulásának aránya" - jegyzik meg a kutatók.

Forrás:
Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Hazánk északi és nyugati részén megnövekszik a felhőzet, és itt az éjszaka folyamán helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. Délen, délkeleten még nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható. A légmozgás döntően mérsékelt marad, de a Kisalföldön és az Alpokalján már lehetnek élénk lökések az északnyugatira forduló szélből.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15, 22 fok között alakul, de északnyugaton, valamint a vízpartokon, magasan fekvő helyeken ennél pár fokkal melegebb, a hidegre hajlamos helyeken hűvösebb is lehet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!