Ennyi kávé menthet életet

Már napi három csésze kávé is jelentősen csökkenti a betegségből fakadó halálozás kockázatát azok körében, akik egyszerre fertőzöttek humán immunhiány vírussal (HIV) és hepatitis C vírussal (HCV) - mutatta ki egy új francia tanulmány.

Mennyi koffeint tartalmaz a kóla, a tejcsokoládé, vagy egy doboz energiaital? Részletek itt.

A kávé gyulladáscsökkentő és májvédő tulajdonságokkal rendelkezik. Egy korábbi brit kutatás például kimutatta, hogy csupán két csésze elfogyasztása naponta képes 35 százalékkal csökkenteni a májrák kialakulásának kockázatát, öt csésze pedig már egyenesen megfelezi a rizikót. Persze ez utóbbi mennyiségű koffeinbevitel már okozhat egyéb egészségügyi problémákat, kezdve például az alvászavaroktól egészen a szorongás erősítéséig. Ugyanakkor több tanulmány is igazolja már, hogy az évezredek óta közkedvelt ital mértékletes fogyasztása komoly előnyökkel jár.

A kávéfogyasztás újabb előnyös hatására mutatott rá egy francia kutatás
A kávéfogyasztás újabb előnyös hatására mutatott rá egy francia kutatás

Mindez egy különösen érdekes kutatási témát szolgáltat a HIV és a hepatitis C szempontjából, mivel az e fertőzéstől szenvedő betegek fokozott veszélynek vannak kitéve a végstádiumú májbetegségek, a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a rosszindulatú daganatok kialakulására nézve. Éppen ezért egy francia kutatócsoport összesen 1028 HIV-vel és HCV-vel egyszerre fertőzött személy sorsát követte végig egy ötéves vizsgálat időszak folyamán. Az első adatfelvételkor a résztvevők mintegy negyede nyilatkozott úgy, hogy naponta három vagy annál is több csésze kávét iszik meg.

A vizsgálati csoportból a kutatás ideje alatt 77 fő hunyt el: köztük 33-an a hepatitisszel összefüggő betegségek, 9-en valamilyen rákbetegség, 8-an pedig AIDS következtében. A begyűjtött adatokat - számos faktor figyelembevételével - áttekintve a tudósok felfedezték, hogy a nagyobb mértékű kávéfogyasztás mellett 50 százalékkal alacsonyabb volt a bármilyen okból való halálozás aránya az öt év alatt. Ebből azt a következtetést vonták tehát le, hogy napi három vagy több csésze kávé segítségével a felére csökkenthető a veszély.

"A két vírussal fertőzött betegek körében még azokra nézve is magasabb a korai halálozás kockázata, akik esetleg kigyógyultak már a hepatitis C-ből. Ugyanakkor úgy gondoljuk, hogy a kávé hatóanyagai más gyulladáscsökkentő összetevőkkel párosítva hasznos és szükséges táplálékkiegészítést jelentenének a HIV-HCV fertőzöttek számára" - mondta el dr. Dominique Salmon-Céron, a kutatás vezetője.

Forrás: iflscience.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok a délelőtt folyamán feloszlanak, és túlnyomóan derült lesz az ég. Az ország északkeleti felén lehet a déli, kora délutáni órákban átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet az Alföldön élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!