Egyedülálló program indul Debrecenben

Magyarországról a Debreceni Egyetem és a GE Healthcare budapesti központja kapott lehetőséget, hogy részt vegyen a világ vezető műszaki egyeteme, a Massachusettsi Technológiai Intézet (MIT) katalizátor módszertanának európai meghonosításában. Az MIT egy képzési pontot is létrehoz Debrecenben.

A massachusettsi intézmény 7 évvel ezelőtt alkotta meg egyedülálló képzési programját, amely egészségügyi kutatási projektek létrehozására és támogatására irányul. A Catalyst program célja, hogy paradigmaváltást hozzon a kutatás megközelítésében és a jövő kutatóinak képzésében. Ettől ugyanis azt remélik, hogy a kutatások végső eredménye nagyobb valószínűséggel hasznosul majd az akadémián kívül és valós fejt ki hatást a világra. A program jövőre Magyarországon is elindulhat - olvasható a Debreceni Egyetem oldalán .

A Debreceni Egyetemen is meghonosítják az MTI módszerét
A Debreceni Egyetemen is meghonosítják az MIT módszerét. Fotó: iStock

Együttműködés a világelsőkkel

Az MIT hisz a közös kutatások és felfedezések erejében, valamint az együttműködések pozitív hatásában. Kétnapos magyarországi látogatásunk során megbizonyosodtak arról az egyetem képviselői, hogy a magyar partnerek is nyitottak erre. Az intézmény éppen ezért Debrecenben alakítja ki egyik európai képzési pontját, így a Debreceni Egyetem vezető szerepet fog betölteni az MIT Catalyst módszertanának európai meghonosításában és alkalmazásában. A partnerség főbb területei a digitális medicina, a mesterséges intelligencia, a virtuális valóság és a sportorvoslás lesznek.

Mesterséges intelligencia segíti az orvosokat - a részletekért kattintson ide!

"A Debreceni Egyetem évek óta az ipari igényekkel harmonizáltan valósítja meg projektjeit, erre építettük fel a működésünket. Megnézzük, hogy az ipar milyen problémák megoldásában kíván az egyetemi tudásra támaszkodni, és azokra ágazati kabineteket hozunk létre. A kutatás-egyeztetéseket, értékeléseket már ezek az egyetemi, kormányzati és ipari szereplőkből álló grémiumok végzik" - ismertette Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora az M1 Ma este című műsorában. Mint mondta, ez a modell annyira bevált, hogy az évek során elérték, hogy sikereik egy MIT-szintű egyetem érdeklődését is felkeltsék.

Megoldandó problémák

Az egészségügyben számos olyan megoldandó probléma van, amelyhez rengeteg erőforrást kell fókuszáltan felhasználni. A Catalyst programot az egészségügy és a hozzátartozó medtech ágazat számára dolgozták ki. Ebben az iparágban rendkívül fontos, hogy milyen reakcióidővel, milyen sebességgel vagyunk képesek dönteni egy-egy ökoszisztéma, kutatási program és projekt mellett. A folyamat legmeghatározóbb pontja, hogy milyen kiválasztási szempontrendszer alapján engedi be a kutatót ebbe a programba - magyarázta Ascsillán Endre, a GE Magyarország alelnöke

Az alelnök úgy véli, hogy az MIT és a Debreceni Egyetem részvételével a legtehetségesebb európai fiatalokat sikerül majd kiválasztaniuk annak érdekében, hogy megvalósítsák azokat az ötleteket és innovatív eljárásokat, amelyekre a mai világban szükség van.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!