Megtalálták a baktériumok gyenge pontját

Olyan vegyületeket állítottak elő debreceni kutatók, amelyek megakadályozhatják a baktériális fertőzések kialakulását.

A szénhidrátok jelentősége sokkal összetettebb, mint ahogyan a tudósok korábban gondolták: a szénhidrátok felelősek a sejtek, valamint a baktériumok és az emberi szervezet közötti kommunikációért, így kulcsszerepük lehet a kórokozók okozta betegségek elleni küzdelemben - olvasható a Debreceni Egyetem közleményében. Az intézményben működő szénhidrátkémiai kutatócsoport pedig nemrég nemzetközi viszonylatban is figyelemreméltó felfedezést tett.

"Laboratóriumi körülmények között olyan szénhidrát-alapú vegyületeket, úgynevezett ligandumokat állítottunk elő, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy a baktérium fehérjéivel kölcsönhatásba lépjenek, és megakadályozzák azt, hogy a baktérium az emberi szervezetben megtapadjon. Végeredményben a baktériumok fertőzőképességét tudják meggátolni" - számolt be a kutatási eredményről Csávás Magdolna adjunktus.

A debreceni kutatók által előállított szénhidráttal kivédhetők a bakteriális fertőzések
A debreceni kutatók által előállított szénhidráttal kivédhetők a bakteriális fertőzések

Találtak egy univerzális vegyületet

A Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar Gyógyszerészi Kémiai Tanszék tudósai a 2015-ben indult alapkutatás során a szénhidrátok szintézisét valósították meg, illetve fehérjékkel való kölcsönhatásukat vizsgálták. A kutatások a Természettudományi és Technológiai Kar szakembereivel közösen, valamint egy cseh biológuscsoport együttműködésével zajlottak.

Európában több tízezer ember halálát okozzák évente az antibiotikumoknak ellenálló baktériumok. Részletek itt.

"Több különböző ligandumot is előállítottunk, majd az alaposabb kölcsönhatás-vizsgálatok során találtunk egy olyan vegyületet, amelyik nemcsak speciálisan egy, hanem több baktérium ellen is egyfajta univerzális védekező szerként bevethető" - foglalta össze Csávás Magdolna. Hozzátette: a szénhidrátkémiai kutatások napjainkban nélkülözhetetlenek, mivel a kórokozókkal szembeni küzdelem egyre nagyobb kihívást jelent. Jó példa erre az antibiotikumrezisztencia , amely mára olyan mértékű, hogy egy-egy baktériumtörzs ellen rendkívül nehezen tud védekezni az orvostudomány.

Terápiás módszerek alapjául szolgálhatnak az eredmények

A vizsgált speciális fehérjék a baktériumok és vírusok felületén is megtalálhatók, így a kutatási eredmények akár terápiás módszerekhez, diagnosztikai eljárások fejlesztéséhez is hozzájárulhatnak. Az adjunktus szerint eredményeik azért is meghatározóak, mert hazánk évtizedekkel ezelőtt a szénhidrátkémia egyik európai bázisa volt, napjainkban viszont már szinte csak a Debreceni Egyetemen foglalkoznak ezzel a világviszonylatban is jelentős szakterülettel.

A debreceni kutatócsoport Lipták András akadémikus öröksége. A Széchenyi-díjas szerves kémikus, a szénhidrát és az immunkémia neves kutatója, az egykori Kossuth Lajos Tudományegyetem volt rektora, valamint utódai teremtették meg a most zajló kutatások alapjait. A Debreceni Egyetem szakemberei tudományos eredményükről szóló közleményüket a Chemistry - A European Journal című rangos szaklapban publikálták.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Többnyire borult idő várható, de délelőtt keleten még előfordulhatnak kevésbé felhős körzetek, ott néhol a nap is kisüthet. Délután esetleg a délnyugati határvidéken vékonyodhat el a felhőtakaró. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik. Eleinte még többfelé várható havazás, viszont napközben dél felől egyre nagyobb területen havas esőbe, fagyott esőbe, ónos esőbe, végül esőbe vált a halmazállapot, a Dél-Dunántúlon és a középső országrészben különösen a magasabban fekvő helyeken tartós ónos esőre is számítani lehet. Legtovább, egészen az esti, késő esti órákig kiemelten az Északi-középhegység, illetve a főváros tágabb térségében tarthat ki a havazás, arrafelé általában 5-10 cm friss hó is hullhat, mely egyre többfelé olvadni kezd. Ennél kisebb mennyiség átmenetileg másutt is előfordulhat. Estétől újabb csapadékhullám érkezik, amely döntően eső lesz. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél pár fokkal magasabb értékek is előfordulhatnak. Késő este is hasonló értékekre lehet számítani, enyhül az idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.