Egy vércseppből kiderülhet összes eddigi vírusfertőzésünk

Egyetlen csepp vérünkből kiderülhet, hogy milyen vírusokkal fertőződtünk meg eddigi életünk során. A Howard Hughes Medical Institute (HHMI) által kifejlesztett módszer, a Virscan robbanásszerű fejlődést jelenthet a jelenlegi diagnosztikai eszközök piacán.

A HHMI egyik kutatója, Stephen Elledge külön nyilatkozatban beszélt a Virscan előnyeiről: hagyományos esetben egy orvosnak meg kell tippelnie, hogy milyen vírusról lehet szó egy fertőzés során és arra a vírusfajtára kell egy tesztet kérnie a laborokban.

A hagyományos vértesztekkel egy időben csak egyféle patogénre lehet vizsgálni – ez egy bizonytalan helyzetben sok találgatást, sok tesztet, sok mintát és sok időt is vesz igénybe. Ezzel szemben a Virscannel szimultán tudunk keresni ezernyi különböző vírustörzsre, amelyek egy szervezetben előfordultak vagy még mindig lappanganak benne.

Egy vércseppből kiderülhetnek eddigi fertőzéseink

A kutatók több mint 500 emberen tesztelték a Virscant különböző országokból (Peruból, az USA-ból, dél-afrikai területekről, illetve Thaiföldről), ehhez a teszthez pedig peptideket , vírusokból származó rövid fehérjetöredékeket használtak.

Ezért érdemes rendszeresen vértesztre menni!

Az eredmények arról tanúskodtak, hogy az önkéntesek életük során átlagosan 10 vírusfajtával találkoztak és míg ezek típusai természetesen függtek életkortól, földrajzi helyzettől és a HIV-fertőzöttségtől is, a kutatók tudtak azonosítani olyan peptideket, amelyek a legtöbb emberben megtalálhatóak. Az így kialakuló minták révén jobb képet tudtak kialakítani az emberi immunrendszer működéséről.

A Virscan révén azt is jobban lehet majd vizsgálni, hogy egy vírusfertőzés, illetve annak fejlődése vagy komplikációi milyen hatással vannak az emberi szervezetre: a HHMI laborjaiban ugyanis már találtak kapcsolatot az Epstein-Barr vírus és bizonyos ráktípusok között. Elledge szerint egy vírusfertőzés jelentős nyomot hagyhat immunrendszerünkön, az újfajta vérminta-vizsgáló rendszer pedig segíthet ezen nyomokat és ezek hatásait jobban megérteni, előrejelezni és akár elkerülni is.

Forrás: www.iflscience.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában derült lesz az ég, de a Dunántúlon délnyugat felől növekszik a felhőzet. Nyugaton, délnyugaton előfordulhatnak erősen felhős vagy borult körzetek, időszakok, arrafelé hajnaltól kisebb csapadék is kialakulhat, néhol akár átmeneti lefagyás sem kizárt. Az ország túlnyomó részén viszont száraz marad az idő. Helyenként párássá válhat a levegő, főleg az Alföldön foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban alacsonyabb, míg a magasabban fekvő helyeken, vízpartok mentén, illetve a felhősebb tájakon egy-két fokkal magasabb értékeket is mérhetünk. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!