Bizonyos rákfajták egyszerűen elmúlnak maguktól?

Néhány invazív rákfajta, mint amilyen a mellrák is, előfordul, hogy magától elmúlik, mindenféle kezelés nélkül, ráadásul sokkal több esetben, mint bárki gondolná - állítja egy norvég-amerikai tanulmány.

A kutatók 50 és 64 év közötti nők két csoportját hasonlították össze hat egymást követő évben. 109 784 norvég nőt 1992 és 1997 között figyeltek meg, és 1996-ban és 97-ben is felajánlották nekik a mammográfiás vizsgálatot, és majdnem mindegyikük élt is a lehetőséggel. A másik csoport 119 472 résztvevőjét 1996 és 2001 között követték nyomon. Rendszeres vizsgálatot ajánlottak fel nekik, szinte kivétel nélkül el is fogadták.

Azt várhatnánk, hogy a két csoportnál nagyjából azonos arányban fordult elő mellrák , akár a végén, akár időközben. Ehelyett a kutatók azt figyelték meg, hogy a rendszeres szűrővizsgálaton átesett nők csoportjában 22 százalékkal több rákos eset fordult elő. Minden 100 000 nő közül 1 909-et diagnosztizáltak invazív melldaganattal a hat év során. Azok közül, akik nem estek át folyamatos szűrővizsgálatokon, ez a szám csak 1 564 volt.

Minden információt megtalál a mellrákról kiemelt rovatunkban ! Böngésszen tovább!Lehet rá más magyarázat is, de a kutatók azt állítják, a legvalószínűbb mégis az, hogy a tumorok eltűntek. Minden bizonnyal az a magyarázat, hogy "vannak olyan nők, akik egyszer csak mellrákot kaptak, majd később már nem lehetett kimutatni náluk a betegséget" - mondta Dr. H. Gilbert Welch, a New Hampshire-i Dartmouth Orvosi Egyetemről.

Az eredmények nem azt jelentik, hogy a mammográfiás vizsgálatok okozták a mellrákot, és nem is kérdőjelezik meg a vizsgálatok fontosságát, mivel a legtöbb rákos folyamatról még nagyon keveset tudunk.

A tudomány jelenlegi álláspontja mindenképpen és határozottan az, hogy szükség van a rendszeres szűrésekre, és a daganatokat el kell távolítani, illetve kezelni kell a beteget.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, melyek estére a legtöbb helyen fel is oszlanak, nagy területen kiderül az ég. Este a dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet nagy területen kísérhetik élénk, egy-egy helyen erős lökések, majd estére mérséklődik a légmozgás. A csúcshőmérséklet 20 fok körül alakul. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!