Bioetikai kódex: csak szabályosan lehet kutatni

Elkészült a Bioetikai kódex, amely az egészségügyi kutatások során alkalmazandó szakmai és etikai szempontokat összegzi.

A fő irány az, hogy az egészségügy szereplői számára meghatározzák azokat a szempontokat, normákat, irányokat, amelyek nyomán a klinikai kísérleteket végezhetik – idézte az MTI Beneda Attila, egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkárt. Leszögezte, hogy jelentősnek tartják a kódex megjelenését, amely a klinikai, orvosbiológiai kutatások elveiről és gyakorlatáról ad iránymutatást a meglévő jogszabályokon túl. A kiadvány elsődleges szempontja a betegbiztonság , hiszen fejlett nyugat-európai országokban történtek már tragédiák egy-egy klinikai gyógyszerkísérlet során.

Mandl József, a kiadványt összeállító Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elnöke is azt emelte ki, hogy az orvosbiológiai kutatásoknál van egy jelentős önkorlátozás, amelynél súlyozottan veszik figyelembe a betegbiztonságot. Alapvető, hogy egy kutatás során a beteg érdeke és védelme érvényesüljön – emelte ki a szakember.

A Bioetikai kódex az egészségügyi kutatások során alkalmazandó szakmai és etikai szempontokat összegzi

A kiadvány a nemzetközi példák, direktívák és a jelentős magyar tapasztalat alapján született – mondta a társaság elnöke, hozzátéve, hogy a kódex rögzíti a magyarországi gyakorlat követelményeit, másodsorban pedig a társadalom számára is egyértelművé teszi, milyen szempontok érvényesülnek a különböző kutatások során.

Magyarországon évente több száz klinikai vizsgálati kérelmet nyújtanak be, ezek 10-15 százalékát elutasítják. A Bioetikai kódexet a tervek szerint eljuttatják az egészségügyi intézményeknek, de elolvasható az ETT honlapján is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra