Azonosították a melanoma növekedéséért felelős gént

A Yale egyetem rákközpontjának kutatói behatároltak egy gént, amely drámaian befolyásolhatja az egyik legveszélyesebb rákfajta, a melanoma fejlődését és lefolyását.

A New Haven-i intézmény kutatási eredményei új betekintést engednek a melanoma növekedésébe, kezelésének lehetőségeibe, s ezzel hatással lehetnek más rákok terápiájára is. A kutatás ismertetése a Cell Reports folyóiratban jelent meg.

A DNS metiltranszferáz enzimek, amelyek kémiailag módosítják a DNS-t, kritikus szerepet játszanak a génexpresszió szabályozásának fejlődésében, de a szerepük a rák kialakulásában még kevésbé világos. Az Yale szóban forgó tanulmánya most felfedte egy speciális DNS metiltranszferáz (a DNMT3B) szerepét, amely a melanoma növekedését szabályozza. Ez pedig idővel lehetővé teheti, hogy az orvosok beavatkozzanak a betegség lefolyásába.

Minden negyedik bőrrákos beteg menthetetlen. Ez a nagyon agresszív, rosszindulatú betegség évente 700 ember halálát okozza Magyarországon. Olvassa el cikkünket, nézze meg animációnkat illetve megdöbbentő képeinket, és kerülje el a melanomát! Kattintson! Azt tudni lehet, hogy a DNS-metiltranszferázok kórosan magas expressziója gyakori valamennyi rák esetén. A túl magas DNS-metiltranszferáz-termelés helytelenül kapcsolja ki- és be a géneket, ami hozzájárulhat a tumor kialakulásához és növekedéséhez. „Azonosítottunk egy új gyógyszerfejlesztési célt, és egy létező jelátviteli útvonal megcélzásának módját. Ezek a megállapítások a DNMT3B-t vonzó rákterápiás célponttá tették” – mondta Marcus W. Bosenberg, a Yale orvosi karának docense, a tanulmány fő szerzője.

Azonosították azt a gént, amely a melanoma növekedéséért felelős

A most bemutatott kutatás elvezethet olyan új stratégiákhoz, amelyek lelassíthatják a melanoma növekedését a DNMT3B megcélzásán keresztül – vélik a kutatók.

A kutatások felgyorsulása az ilyen eredmények hatására azért is valószínű, mert egy nagy figyelmet magára vonó, és a világon sokfelé elterjedt rákfajtáról van szó. A legtöbb esetet Észak-Amerikában és a Karib-térségben, majd (erről jobb nem megfeledkeznünk) Közép- és Kelet-Európában regisztrálják.

A Malignus melanoma a legveszélyesebb bőrdaganat, amely az összes bőrrákos haláleset 80 százalékáért felelős. A főként nőket és fiatalokat érintő betegség éves esetszáma az elmúlt 30 évben megkétszereződött. AWHO adatai szerint világon összesen több mint 130 ezer új esetet regisztrálnak évente. Csak az Egyesült Államokban több mint 76 ezer esetet tartanak nyilván, s 2014-ben közel tízezren vesztették életüket a rettegett kór miatt. Magyarországon mintegy 2000 új eset válik ismertté éves szinten, s 400 halál írható e festékes bőrrák számlájára.

Forrás: Yale School of Medicine

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!