A Hirosimára és Nagaszakira 1945 augusztusában ledobott atombombák a történelem legvéresebb tömegpusztító fegyverei, amelyeket valódi háborús körülmények között bevetettek. Hatásuk olyan borzalmas volt, hogy a nukleáris fegyverek használatától ez a tapasztalat azóta is távol tartja az emberiséget. Egy friss tanulmány szerint azonban a bombák hosszútávú hatásai mérsékeltebbek, mint eddig feltételezték.
A bombák Hirosimában 90-146 ezer, Nagaszakiban 39-80 ezer embert pusztítottak el a robbanás utáni első napokban a detonáció, az akut sugárbetegség és a robbanást követő tűzvész miatt. Japánban 1947-től kezdve tudományos alapossággal rögzítik azokat az adatokat, amelyekből következtetéseket lehet levonni az atomtámadások hosszútávú hatásairól.
Az japán és az amerikai kormány által támogatott csoport, a sugárzás hatásait kutató alapítvány (Radiation Effects Research Foundation – RERF) folyamatosan összegyűjti az információkat nagyjából 100 ezer túlélőtől, 77 ezer leszármazottól és kontrollként 20 ezer olyan embertől, akik nem voltak kitéve a sugárzásnak.
Mivel minden túlélőről tudják, hogy hol tartózkodott a detonáció pillanatában, így azt is precízen képesek meghatározni, hogy az egyes embereket mekkora sugárterhelés érte pontosan. A RERF eredményei segítettek meghatározni a biztonsági előírásokat, amelyeket be kell tartaniuk a nukleáris iparban dolgozó szakemberek számára, illetve a lakosság számára is kidolgoztak egy standardot, amelyen belül nem jelent veszélyt a radióaktivitás .
Bertrand Jordan molekuláris genetikus a Genetics című szakfolyóiratban tette közzé azokat a megállapításokat, amelyek a RERF által gyűjtött adatok elemzéséből származnak. Több mint száz tudományos értékezés elemzéséből készült a mostani a mostani összegzés.
Jordan úgy találta, hogy a túlélők és gyermekeik adatainak vizsgálata szerint nagyon nagy eltérés mutatkozik az atombomba hatásairól kialakult közvélekedés és a valóság között.
Általában azt tartják, hogy a túlélők Hirosimában és Nagaszakiban magas a rákosok aránya, s ez az életkilátásokat a megfigyelt csoportban nagyon megrövidíti. Illetve feltételezik, hogy a gyermekek között magas a mutációval és rendellenességekkel születettek aránya. Az adatok gondos vizsgálata után a szerző megállapította, hogy ezek helytelen feltételezések.
A rákos megbetegedések aránya valóban nagyobb a robbanást túlélők között, összehasonlítva azokkal, akik nem voltak a két városban a támadások idején. A rák kockázata fokozott attól függően, hogy kit hol ért a robbanás, illetve a fiatalabb korúak és a nők körében magasabb volt a rák és a rövidebb élettartam kockázata.
Azonban a legtöbb túlélőnél nem fejlődött ki a rák . A legtöbb ember ugyanis csak egy szerény sugárzásnak volt kitéve. A daganatos betegségek aránya 1958 és 1998 között 10 százalékkal nőtt, ami azt jelenti, hogy 848 új rákos esetet regisztráltak 44 ezer 635 túlélő között. Még azok között is, akik a legmagasabb dózisú sugárzást kapták – bár a rák kockázata nagyobb volt – az átlagos élettartam mindössze 1,3 évvel csökkent.
Jordan megállapította azt is, hogy a jövőben, a genetikai eszközök egyre finomabbá válnak, és képesek lesznek kimutatni az apró különbségek is a genomokban, de az világos, hogy ha vannak negatív egészségi következményei a túlélők gyermekeinél a bombák hatásának, az nagyon kicsi.
A kutató megállapította, hogy a nukleáris kockázatok megítélése azért ilyen borús, mert az emberek mindig jobban félnek az új veszélyektől, mint ismerősektől. Például, az emberek hajlamosak figyelmen kívül hagyni a szénnek kapcsolatos veszélyeket, vagy a légszennyezésnek kitett emberekre leselkedő veszélyeket. Forrás: medicalnewstoday.com
