Az akupunktúra is segít a rákos betegeken

A közelmúltban megjelent kutatások azt mutatták, hogy az akupunktúra segíthet számos rákbetegséggel és rákkezeléssel járó tünet és mellékhatás, például fájdalom, kimerültség, szájszárazság, hányinger és hányás visszaszorításában.

A Sloan-Kettering Onkológiai Központ kutatói azt javasolják, hogy azok a betegek, akiket érdekel az akupunktúra, forduljanak szakképzett és hitelesített akupunktúrás szakemberhez, aki jártas a rákbetegek kezelésében.

A hagyományos kínai orvoslás kétezer éves összetevőjének számító akupunktúra lényege a test egy vagy több előre meghatározott pontjának, az úgynevezett akupontok terápiás célú stimulálása speciális tűk segítségével. Az akupunktúrás tűk hatását hő, nyomás illetve elektromosság segítségével is fokozni lehet. A kínai orvoslás szerint az energia bizonyos csatornákon, a meridiánokon keresztül áramlik a testünkben. Az egyes akupontok stimulálásával a különböző csatornák energiaáramlását lehet serkenteni, amelyek bizonyos szövetekbe vagy szervekbe irányulnak.

Az amerikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) adatai szerint évente több mint nyolcmillió amerikai veszi igénybe az akupunktúrás kezelést különféle betegségek ellen. A kutatások kimutatták hatékonyságát a nem rákos eredetű betegségek, például a hátfájás, a krónikus fejfájás, a csontízületi gyulladás, a magas vérnyomás, a terméketlenség vagy a hőhullám kezelésében. A rákbetegségek tüneteinek és a rákkezelések mellékhatásainak visszaszorításában tapasztalható hatását a közelmúltban vizsgálták.

A Sloan-Kettering Intézet kutatói a Journal of Clinical Oncology szakfolyóirat áprilisi számában közzétett tanulmányuk során azt vizsgálták, hogy az akupunktúra képes-e csillapítani a fájdalmat és diszfunkciót fej-nyaki daganatban szenvedő betegek esetében, akiknek nyaki nyirokmirigyeit sebészeti úton eltávolították.

Az 58 beteget véletlenszerűen két csoportba osztották: az egyikben hetente akupunktúrás kezelést kaptak a betegek, a másikban hagyományos kezelést alkalmaztak, amely gyógytornát és fájdalomcsillapító, illetve gyulladáscsökkentő gyógyszeres kezelést tartalmazott. Az eredmények szerint az akupunktúrás csoport tagjai a fájdalom és a diszfunkció jelentős enyhülését tapasztalták a hagyományos kezelésben részesülő betegekhez viszonyítva. Az akupunktúrás csoport tagjai jelentős javulásról számoltak be a szájszárazság terén is, amely az adjuváns sugárterápiában részesülő betegek esetében jelentkezik rendkívül erőteljes módon.

A kutatók vizsgálata kimutatta továbbá, hogy az akupunktúra a leukémia és az emlőrák esetében is hatékony kiegészítő kezelésnek bizonyul, amely jelentős mértékben visszaszorítja a betegségek és kezeléseik gyakori mellékhatásait.

Forrás: Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A gomolyok feloszlanak, nagyrészt derült lesz az ég, legkésőbb az északkeleti harmadban csökken a felhőzet. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!