Az 50 első randi - a valóságban

Talán emlékeznek Az 50 első randi című filmre, amelynek hősnője elveszítette az emlékezőképességét, és ugyanabban a napban ragadt évekig. A brit Michelle Philpots számára mindez a rideg valóság.

A történet nem egyedi, a Bill Murray által alakított karakter is valami hasonló szituációba került az Idétlen időkig című vígjátékban, bár ő ott nem szenvedett semmiféle agykárosodást. A most 47 éves Michell Philpots azonban igen, 1985-ben egy motorbalesetet, majd később, 1990-ben egy másik fejsérüléssel járó esést. Mindezeknek köszönhetően 1994-ben komoly epilepsziát diagnosztizáltak nála, amely miatt jelentős mennyiségű agysejtje pusztult el.

Mindezek azt eredményezték, hogy Michelle számára 16 évvel ezelőtt megállt az idő. A nő nem képes megjegyezni hosszú távon semmit, gyakorlatilag minden egyes nap úgy ébred, mintha 1994-ben lenne. Az 50 első randi Drew Barrymore által alakított főszereplőjéhez képest azonban némi előnyben van (ha lehet ezt annak nevezni), mivel arra emlékszik, hogy nem emlékszik semmire. Férje, aki a kóros állapot kialakulása után három évvel vette el gyakorta fényképalbumokkal kell hogy bizonyítsa, hogy ki is ő valójában, de nem ez a legnagyobb probléma: a nő csak GPS navigációs készülékkel tud elmenni vásárolni, vagy bárhová, mivel e nélkül nem találna haza. Minden egyes kis információt a telefonjába, vagy kis sárga post it-okra kell hogy felírjon, hogy bármi is megmaradjon belőlük.

Michelle így nyilatkozott az állapotáról: "mikor kinézek az ablakon ébredés után, minden olyan, mint régen volt. Néha állítólag azt hiszem, hogy ez az egész csak rossz álom volt. De aztán tudomásul kell vennem, hogy ugyanazt a napot élem át újra és újra, mert a memóriám elveszett, és már soha nem fog visszatérni."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
kakukkfű
Nem hinnénk, de ezt teszi a kakukkfű a szervezetünkkel – Minden konyhában ott lenne a helye
fogyás
Fél mázsát fogyott Barbara - elárulja a titkát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +2 °C

A fátyolfelhőzet levonulását követően nagyrészt derült, napos, száraz idő várható. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Késő estére általában 4 és 10 fok közé hűl le a levegő. A hidegfront levonulása után nyugodtabb, frontmentes, de hűvösebb légtömeg alakítja az időjárást.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.
kvíz
Kvíz: felismered képről az emberi szerveket? – Teszteld az anatómiai tudásod! Mennyire vagy jártas az anatómiában? Felismernéd képek és pozíciójuk alapján az emberi belső szerveket? Tedd próbára tudásod kvízünk segítségével!