Agysérülésbe halt bele 5000 éve Ötzi?

A legújabb kutatási eredmények megerősíteni látszanak a feltevést, mely szerint Ötzi, a jégember orvtámadás áldozata lett, és élete utolsó perceiben valamiféle agysérülést is elszenvedett.

Az EURAC tudósai egy kis darab agyszövetet távolítottak el és vizsgáltak meg. Tulajdonosa, Ötzi több mint 5000 éve hunyt el, de jégbe fagyott és mumifikálódott testét csak 1991-ben találtak meg az olasz Alpokban. Ötzinek egy nyílvesszőtől származó sérülés volt a hátán és a korábbi vizsgálatok során sikerült feltárni két, zúzódásra utaló sötét pontot is a koponyáján. Ez valószínűsíti, hogy halála előtt egy hatalmas ütést kapott a homlokára, aminek következtében az agya a koponyája hátsó részének ütődött.

A mostani vizsgálatok során a tudósoknak sikerült kimutatniuk, hogy az agyszövet alvadt vérsejteket is tartalmaz. Bár ez alátámasztja az elméletet, mely szerint Ötzi a halála előtt szenvedte el a zúzódásokat, azt még mindig nem sikerült egyértelműen eldönteni, hogy a sérülés egy, a homlokára mért ütésből származik, vagy pedig az esés következtében alakult ki a nyílvessző becsapódása után. A tudósoknak az agyszövetből származó mintákból sikerült elkülöníteniük több agyi fehérjét, vérsejt-fehérjét és néhány épen maradt agysejtet is.

A kutatás során a szakértők teljesen új fehérje-vizsgálati módszereket alkalmaztak, amiknek a segítségével a jövőben sokkal többet tudhatunk majd meg a mumifikálódott holttestekről. "A mumifikált holttestek vizsgálata sokszor szinte reménytelen" - nyilatkozta a kutatás vezetője, Frank Maixner. "A minták gyakran sérültek vagy szennyezettek és a vizsgálatok sokszor nem vezetnek eredményhez, még többszöri próbálkozás után sem. Ezért is vagyunk rendkívül boldogak, hogy sikerült kimutatnunk egy 5000 éve elhunyt ember agyának szövetszerkezeti változásait. Nem volt könnyű, de most már azt hiszem, elmondhatom, hogy megérte."

A kutatás részletes leírása a című tudományos szaklap júniusi számában olvasható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!