A vitaminok nagy dózisban veszélyesek lehetnek

Egy friss tanulmány szerint a vitaminok magas dózisú fogyasztása jelentős mértékben növelheti a szürkehályog kialakulásának kockázatát.

A stockholmi kutatók kimutatták, hogy a C-vitamin nagy mennyiségű fogyasztása 20 százalékkal növelheti a vakság első számú kórokának számító rendellenesség kockázatát.

És ez még nem a legrosszabb. A kutatók szerint az E-vitamin tartalmú tabletták nagy dózisú alkalmazása 60 százalékkal fokozhatja a szürkehályog kialakulásának kockázatát . A veszély az idősek esetében még nagyobb. A 65 éven felüliek esetében közel kétszeresére nő a látáskárosodás valószínűsége, amennyiben napi rendszerességgel szedik a vitamintartalmú kiegészítőket.

A Karolinska Intézet kutatói 31 ezer negyvenöt és hetvenkilenc év közötti önkéntest vizsgált, akik közül majdnem 3000 később szemészeti kezelésre is szorult. A svéd kutatócsoport jelentős összefüggést tárt fel a szürkehályog kialakulásának valószínűsége és a nagy dózisú C- illetve E-vitamin fogyasztása között. Az egészséges, vitaminokban gazdag étrend azonban nem növeli a betegség kialakulásának kockázatát.

A kutatók eredetileg úgy vélték, hogy a két szóban forgó vitamin erős antioxidáns tulajdonságainak köszönhetően védelmet nyújt a szürkehályog ellen. Azt feltételezték, hogy a vitaminok az oxidációs folyamat ellen hatnak, ami ahhoz hasonlóan pusztítja el a sejteket, mint a rozsda az autó karosszériáját. Most azonban arra a következtetésre jutottak, hogy a C-vitamin nagy dózisban valójában oxidációt vált ki a szemben lévő fehérjék egyensúlyának felborítása révén.

Az emberi test nem termel illetve tárol C-vitamint, szükségleteit a zöldségek és gyümölcsök fogyasztásából szerzi be. A sejtek egészségének megőrzéséhez és a regenerálódás elősegítéséhez csupán 40 mg-ra van szükségünk naponta. Az E-vitamin a sejtek szerkezetének fenntartásához szükséges, és olyan élelmiszerekben fordul elő nagy mennyiségben, mint például a diófélék, a magvak és a gabonafélék. Férfiaknak napi 4 mg, nőknek pedig napi 3 mg E-vitaminra van szükségük, de a vitamintartalmú kiegészítők néha akár százszorosát is tartalmazhatják ennek a mennyiségnek.

A kutatók hangsúlyozták, hogy a szürke hályoggal összefüggő veszély csak abban az esetben fenyeget, ha valaki nagy dózisban szedi a vitaminokat: napi 1000 mg C-vitamint, és napi 100 mg E-vitamint.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugatira forduló szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!