A szervezet így védekezik a rák ellen

Az MTA-ELTE Lendület Evolúciós Genomika Kutatócsoport munkatársai legújabb kutatásukban a rákos daganatok kialakulását gátló, új szöveti mechanizmus leírásával tettek alapvető elméleti előrelépést. A kutatók eredményei segítenek annak megértésében, hogyan védekeznek a soksejtű szervezetek a daganatok ellen.

Meglepő felfedezés az agyi immunsejtekről - kattintson!

Mintegy egymilliárd évvel ezelőtt az egysejtű élőlények mellett megjelentek az első soksejtűek. Az új élőlényeket felépítő, együttműködő és megújuló sejtek szövedéke egy teljesen új minőségi szintet jelentett. A fejlődésnek azonban ára is volt, hiszen a többsejtűek folyton osztódó sejtjeiben halmozottan jelentkeztek az örökítőanyag replikációs hibái, a káros mutációk pedig könnyen felhalmozódhattak.

orvostudomány, rákos sejtek, daganatok kialakulása, mutáció, védekezési mechanizmus, daganatok, tumorok, rák
Újabb természetes, rák elleni védelmi rendszert ismertek fel. Fotó: iStock

A legnagyobb veszélyben a folyamatosan megújuló szövetek kényszerűen sok osztódáson áteső sejtjei - például a bőr és a bél hámsejtjei vagy a vér megújuló sejtjei - vannak, hiszen ezeknél nagyobb az esély olyan mutációk kialakulására, amelyek a sejt utódainak túlszaporodásához és rákos daganatok kialakulásához vezethetnek.

Önvédelem a javából

A megújuló szövetek azonban az évmilliók alatt kifejlesztettek több védekező mechanizmust is. Néhány éve már sikerült felismerni és leírni ezek közül kettőt. Ezek segítségével a folyamatosan megújuló szövetek a sejtek osztódásából származó mutációs terhelést mérsékelni tudják, de az osztódási előnyt nyújtó, káros mutációk kiseprésére is képesek. Most pedig a szövetek védekező rendszerének újabb védvonalára derítettek fényt a magyar kutatók.

A szakemberek a szövetek hierarchikus szintjeit vizsgálva arra a felismerésre jutottak, hogy ha a szöveti hierarchia (azonos érettségű, de még nem működőképes sejtek) bizonyos szintjén kellően kevés sejt található, akkor hiába jutnak egyes mutáns sejtek osztódási előnyhöz, azok még azelőtt kikerülnek a rendszerből, hogy a rák kialakulásához szükséges mutációk összegyűlhetnének.

MTA, ELTE, sejtek, rák, rákos sejtek, védelmi mechanizmus
A mechanizmus a káros mutációk hatékony eltávolítására is alkalmas. Fotó: ttk.elte.hu

A modell szerint ennek az az oka, hogy az osztódási előnyük nem ér el egy bizonyos küszöbértéket, amely kevés sejt esetében magasabb. Több sejt esetében ugyanezen a hierarchikus szinten alacsonyabb lesz a küszöbérték, így nagyobb a káros mutációk felhalmozódásának és a daganat kialakulásának esélye.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +9 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!