A kemoterápia hosszú távú hatása

Régóta ismert, hogy a kemoterápia csökkentheti a páciensek termékenységét, ám egy új kutatás szerint ez a negatív hatás akár a kezelésen átesett nők gyermekeire is átterjedhet.

Mennyi idő elteltével jelentkeznek a kemoterápia mellékhatásai? Részletek itt.

A kemoterápia célja a ráksejtek elpusztítása. Ennek során olyan sejtmérgeket alkalmaznak, amelyek általánosságban a gyorsan szaporodó sejteket támadják meg, így viszont a daganatok mellett a szervezet egyéb, hasonló ütemben működő területei is kárt szenvedhetnek. A gyógymód legtöbb mellékhatása emiatt jelentkezik.

kemoterápia, kemoterápia mellékhatásai, termékenység, fertilitás, meddőség
A kemoterápia miatt csökkent termékenység a kezelt nők gyermekeinél is felléphet

Egyebek mellett előfordulhat tehát az is, hogy a kemoterápia következtében romlik az adott páciens termékenysége. Az amerikai Utah Egyetem kutatói ugyanakkor nem álltak meg itt, hanem arra is kíváncsiak voltak, vajon ez a csökkent reprodukciós képesség átöröklődhet-e generációkon keresztül. A kapott eredmények mindenképpen meglepőek, bár a tudósok is felhívták a figyelmet, hogy ezekből messzemenő következtetéseket egyelőre nem szabad levonni.

Meglepő, egészen hétköznapi dolgok is ronthatják a férfiak nemzőképességét. Íme, a leggyakoribb hibák , amelyeknek a spermiumszám látja kárát.

Veszélyben a kezelt nők gyermekei

Vizsgálataik során a kutatók az állami népességi adatbázist használták fel. Úgy találták, hogy míg a kemoterápián átesett férfiak természetes úton született gyermekei statisztikailag ugyanannyi gyermeknek adtak életet, mint az általános populációba tartozó kortársaik, addig az így kezelt nők már jóval kevesebb unokával büszkélkedhettek. Egészen pontosan e nők lányainak 71, fiainak pedig 87 százalékkal kevesebb gyermeke született.

Fontos azonban megemlíteni, hogy a generációkon átívelő hatás pontos mechanizmusa nem ismert, a tudósoknak is csupán sejtései vannak a probléma hátteréről. Ezen felül maga a kutatás sem bizonyító erejű, a felfedezés még igen kezdetleges stádiumban van. "Minden bizonnyal létezik ez az effektus, de azt tervezzük, hogy tíz éven belül megismételjük ezt a tanulmányt. A vizsgált populáció tagjai ugyanis nagyon fiatalok, jelenleg csupán 19 évesek, így pedig 132 főből csak 5 olyan akad, akinek már van gyermeke. Ez tehát egy nagyon alacsony számú minta, ami jelentősen befolyásolhatja a statisztikai adatok alakulását" - mutatott rá a kutatást vezető dr. Biren Patel.

Forrás: Daily Mail

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra