A hormonkezelés meggyorsítja az agy zsugorodását

Úgy tűnik, a változókorban lévő nőknél széles körben használt hormonkezelés felgyorsítja az agy zsugorodását, állítja két frissen megjelent tanulmány.

A Neurology folyóirat január 13-i kiadásában megjelent egyik tanulmány a 65 évnél idősebb nők agyában a szokásosnál nagyobb csökkenést talált az agyszövetben. Korábbi kutatások azt mutatták, hogy a progeszteronpótlásban részesülő idősebb nőknél csökkent a gondolkodási képesség és a memória, valamint hajlamosabbak voltak a demenciára, és romlottak az agyi funkciók.

Az orvosok sokáig azt gondolták, hogy az agyi károsodásokat apró érelváltozások okozzák, melyek a hormonális kezelés miatt alakulnak ki. Azonban az MR felhasználásával készült új vizsgálat kimutatta, hogy a hormont szedő nőknél az agyállomány csökkenése mutatható ki a memória szempontjából kritikus területen. "Az eredményeink azt sugallják, hogy az idősebb nőknél a demencia kialakulásának egyik lehetséges magyarázata a korábban szedett hormonterápia" - mondta el Laura Coker, a Wake Forest Egyetem Baptista Egészségügyi Központjának munkatársa, vezető kutató.

A másik kutatás szerint a hormonkezelésben részesült nőknél az agy térfogata jelentősen csökkent, különösen a homloklebeny és a hippocampus területén - mindkettő kulcsfontosságú a gondolkodás és a memória szempontjából.

"Az eredmények arra mutatnak rá, hogy az idősebb, a változókor után lévő nőknél a hormonkezelésnek negatív hatása van a normál memóriafunkcióért felelős agyi struktúrákra" - olvasható a tanulmányban. "Azonban ez a negatív hatás kifejezettebb azoknál a nőknél, akiknél már a hormonkezelés előtt is fennálltak memóriaproblémák."

A vizsgálatban több, mint 1400, 71 és 89 év közötti nő vett részt, akik korábban egy hormonkezeléssel kapcsolatos felmérésben szerepeltek átlagosan négy-hat évig. Az eredmények alapján úgy tűnik, hogy a változókor tüneteit enyhítő hormonterápiát csak a feltétlenül szükséges esetekben szabadna használni, és akkor is csak a lehető legrövidebb ideig és a legalacsonyabb dózisban.

Forrás:
Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Főképp délnyugaton maradnak tartósan felhős körzetek, és elsősorban a Dunántúlon pára és foltokban köd képződik, másutt jellemzően derült időre számíthatunk. Csapadék nem várható. Az északi, északkeleti szél gyenge vagy mérsékelt lesz.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb is valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!