24 évesen kezdődne a felnőttkor

18-ról 24 éves korra tolnák ki a felnőttkor kezdetét a megváltozott életmód, illetve a fejlődési folyamatok miatt.

Huszonnégy éves korra kellene kitolni a felnőttkor kezdetét, mivel a fiatalok ma már tovább tanulnak, későbbre halasztják a házasságot és a gyermekvállalást, ráadásul a fejlődési folyamatok sem érnek véget a 19. életév betöltésével - fejtették ki véleményüket szakemberek a The Lancet Child & Adolescent Health című folyóiratban.

A serdülőkori ortopédiai elváltozásokról Serdülőkorban a mozgásszegény életmód következtében az izomzat fejlődése elmarad a test gyors növekedése mögött, így a fizikai megterhelésnek az izomzat nem tud megfelelni. A gyermekek fáradékonyak és fizikai állapotuk kihat szellemi teljesítményükre is. Kattintson a részletekért!

Mikor ér véget a serdülőkor?

A kamaszkor kezdetén a hipotalamusz nevű agyterület fokozott működésének hatására megnő a hipofízis (agyalapi mirigy) növekedést serkentő hormonok mennyisége és működésbe lépnek a nemi mirigyek is. Ez régen nagyjából 14 éves kor környékén következett be, ám az egészségügy fejlődése és a táplálkozás megváltozása nyomán a fejlett világ nagy részén ma már nagyjából 10 éves kor környékén kerül rá sor - olvasható a BBC News honlapján.

Ennek következményeként a Nagy-Britanniához hasonló iparosodott országokban a lányok első menstruációja átlagosan négy évvel korábban jön meg, mint 150 évvel ezelőtt. Ez azt jelenti, hogy a nők felénél 12-13 éves korban jelentkezik először a havi vérzés . A szakemberek szerint biológiai érvek is szólnak a serdülőkor definíciójának - intervallumának - módosítása mellett. Az emberi agy "érése" például 20 éves kor után is folytatódik: gyorsabban és jóval hatékonyabban dolgozik. Sokaknak pedig még a bölcsességfoga sem nő ki 25 éves kora előtt.

Huszonnégy éves korra kellene kitolni a felnőttkor kezdetét
Huszonnégy éves korra kellene kitolni a felnőttkor kezdetét

A fiatalok ezen kívül később házasodnak és később vállalnak gyereket. A brit Nemzeti Statisztikai Hivatal Angliára és Walesre vonatkozó adatai szerint az először házasodó férfiak átlagéletkora 32,5 év, a nőké 30,6 év volt 2013-ban, ami nyolc év növekedést jelent 1973-hoz képest. "Noha a felnőttséggel járó jogok nagy része 18 éves kortól illetik meg az embert, a felnőtt szerepek és a felnőttséggel járó kötelezettségek beépülése általában később alakul ki" - mondta Susan Sawyer, a melbourne-i Királyi Gyermekkórház serdülőkori egészséggel foglalkozó központjának igazgatója, a tanulmány vezető szerzője.

A szakember szerint a partnerválasztás , a szülővé válás és a gazdasági függetlenség eltolódása azt jelenti, hogy a kamaszkorra jellemző "fél-függőségi állapot" időtartama meghosszabbodott. Ehhez a társadalmi változáshoz pedig a különböző irányelvek szintjén is alkalmazkodni kell, például a fiatalokat támogató szolgáltatások felső korhatárának kitolásával.

Sawyer szerint a különböző életszakaszokra vonatkozó meghatározások ugyan szabadon értelmezhetőek, mégis, a serdülőkor jelenlegi definíciója túlságosan szigorú. Mint fogalmazott: "manapság a 10-24 éves kor közötti időszak jobban lefedi a serdülőkort".

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

Nagyrészt derült idő várható, felhős tájak csak a délnyugati megyékben maradhatnak. Estig még kevés helyen - főként a nyugati, déli és északkeleti országrészben - zápor, esetleg zivatar is kialakulhat, de a délnyugati megyékben éjszaka sem zárható ki csapadék. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk, eleinte helyenként még erős, esetleg viharos közeli is a keleti, északkeleti országrészben.Késő estére általában 25 és 32 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 16 és 22 fok között alakul, de a szélárnyékos északi tájakon ennél alacsonyabb értékeket is mérhetünk. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.