170 év múlva lesz egyenlő a nő a férfival

A nők megítélése világszerte nagyon széles skálán mozog, Kínában, Oroszországban és Indiában minden második megkérdezett szerint a férfiak felsőbbrendűbbek, jobbak a pénzkeresetben és a tanulásban. Az egyenlőtlenség még legalább 170 évig fennállhat.

A világon minden ötödik ember úgy véli, hogy a nők alsóbbrendűek a férfiakhoz képest, és otthon kellene maradniuk, valamint hogy a férfiak tehetségesebbek a munkahelyeken és az iskolákban - derül ki egy kedden ismertetett nemzetközi felmérésből. Az eredmények Kínában, Oroszországban és Indiában a legkiábrándítóbbak.

Több a kihívás, de több a katarzis is az egészségügyben dolgozó nők számára - mondta Dr. Bender Zsuzsanna, aki az ország legjobb pszichiáterei közé választottak. A főorvossal arról is beszélgettünk , hogy a Top 100-as orvoslistára miért csak tíz orvosnő férhetett fel, és áttörhetetlen-e az üvegplafon a szakmában?

Még 170 évre vagyunk a nemek egyenlőségétől

A megkérdezett 17 550 ember szinte mindegyike azt mondta, hogy a férfiaknak és a nőknek egyenlő jogokkal kell rendelkezniük, de minden négy megkérdezett közül három azt válaszolta, hogy a nők továbbra is szociális, politikai és pénzügyi megkülönböztetés áldozatai . "Biztató, hogy a férfiak és a nők többsége világszerte hisz az egyenlő esélyben (...), ugyanakkor sokan hiszik azt is, hogy az igazi jogegyenlőség még nem valósult meg" - mondta Kully Kaur-Ballagan, a felmérést elvégző Ipsos Mori intézet igazgatója.

A nők továbbra is szociális, politikai és pénzügyi megkülönböztetés áldozatai
A nők továbbra is szociális, politikai és pénzügyi megkülönböztetés áldozatai

A 24 országban - közötte Brazíliában, Indiában, Kanadában, Nagy-Britanniában, Oroszországban és Svédországban - végzett felmérés megkérdezettjeinek több mint fele nevezte magát feministának, de egynegyedük aggasztónak találta, hogy kiálljon a nők jogai mellett. A Kínában, Oroszországban és Indiában megkérdezettek mintegy fele szerint a férfiak felsőbbrendűbbek a nőknél, jobbak a pénzkeresetben és a tanulásban.

A UN Women , az ENSZ nemek közti egyenlőséggel és a nők felemelkedésével foglalkozó egysége a nemek közötti 24 százalékos bérszakadékot a nők legnagyobb kirablásának nevezte. A Gazdasági Világfórum tavalyi jelentése szerint a férfiak és nők közötti gazdasági egyenlőségre még további 170 évet kell várni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra