120 millió nőt csonkítottak meg

Afrikában a női nemi szerv csonkítása elleni harcot a férfiak részvétele nélkül nem lehet megnyerni - ismerték el egyöntetűen a hátborzongató gyakorlat visszaszorításáról szóló szombati nemzetközi konferencián.

"Ha a férfiak úgy döntenek, hogy felhagynak a gyakorlattal, a nők biztosan követik a példájukat, mert jelenleg egyetlen nőt sem látok Maliban, aki kiállna és bejelentené: "Körül kell metélni a lányainkat" - mondta Omar Mariko orvos, parlamenti képviselő. "Kik azok, akik hangosan állítják, hogy ez a tradíciónkhoz, kultúránkhoz tartozik? Természetesen a férfiak."

A szaporítószervek anatómiája

"Ha változtatni akarunk, a közösség egészével kell együttműködnünk" - tette hozzá Elise Johansen, az Egészségügyi Világszervezet munkatársa. "Az is kiderült ugyanakkor, hogy sok országban a férfiak jobban ellenzik a gyakorlatot, mint a nők, tehát ha jobban bevonjuk őket, nagyobb az esély a változásra." Johansen szerint előfordul, hogy az anyák és nagymamák megvárják, hogy a ház ura elmenjen otthonról, és akkor viszik lányukat körülmetéltetni.

Maliban a WHO adati szerint a 15 és 49 év közötti nők 90 százaléka csonkíttatta meg nemi szervét. A női nemi szerv csonkítás világszerte 28 országban 120-140 millió nőt érint, főként Afrikában és a Közel-Keleten.

"A női nemi szerv csonkítás, más néven női körülmetélés mind azonnali, mind hosszú távú problémákat okoz a nők és lányok egészségére nézve, és emberi jogaikat is sérti" - jelentette ki az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF). Az UNICEF szerint a csonkítás intenzív fájdalmat, időnként vérzést, súlyosabb esetekben pedig terméketlenséget, vagy akár halált is okozhat.

Mariko elmondta, hogy országában a törvények sajnos nem tiltják a gyakorlatot, de reménykeltőnek nevezte az üggyel kapcsolatos kezdeményezéseket, többek között azt a találkozót, amelyet a vadásztörzsek 200 törzsfőnökének szerveztek. A vezetőknek lejátszottak egy filmet, amely a gyakorlatot mutatta be, majd egész éjszaka tárgyaltak a kérdésről. Mariko szerint a vadászok ezután megesküdtek, hogy soha többé nem engedik lányaikat körülmetéltetni.

"Afrikában minden, ami összefügg a szexualitással, tabunak számít" - állítja Abdoulaye Sow mauritániai antropológus. "A nők arra kényszerültek, hogy egyedül birkózzanak meg a saját és lányaik testével kapcsolatos kérdésekkel, míg a férfiak csak távolról szemlélték a gyakorlatot. Amint azonban a férfiak többet tudnak meg a gyakorlat egészségügyi veszélyeiről, és valóban megértik, mi is ez, általában megdöbbennek, és sokkal elítélőbben reagálnak. Ennek ellenére a férfiak is nagymértékben felelősek, mivel megkövetelik, hogy arájuk a házasság napján szűz legyen. Bizonyos kultúrában pedig a körülmetélést a szüzesség garanciájának tekintik."

A közhiedelem szerint a női nemi szerv csonkítás megakadályozza, hogy a nők házasságon kívül teherbe essenek, ami a legnagyobb botránynak számít.

A küzdelmet nem csak az egészségügy, hanem a kultúra területére is át kell terelni Mauritániában, ahol az antropológus szerint a nők 71 százaléka érintett a gyakorlatban. A témát a nők anyanyelvén kell megbeszélni, mindennapi életükből vett példákkal színezve.

Copyright AFP [2010] / Translation Medipress

Képgaléria: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!