A maszkviselés nem várt mellékhatása

Az orrot és szájat fedő maszk viselése csökkenti a koronavírus-fertőzés kockázatát, ám egyre többen tapasztalják, hogy az arcbőrre rossz hatással van, mert gyulladt pattanásokat okoz. De mit lehet tenni, ha a járvány ellen is szeretnénk védekezni, és a bőrünk simaságát is megőriznénk?

"Üdvözlet a többi ápolónőnek és egészségügyi dolgozónak, akik hozzám hasonlóan visszatértek a tinédzserkorukba, mert az arcukat elborították a pattanások. Együttérzek veletek!" - írta Instagramon egy nő. Ezek után több felhasználó hasonló tapasztalatról számolt be a képmegosztó oldalon, sokaknak közülük ráadásul korábban nem volt problémájuk a bőrükkel, még a pubertást is megúszták pattanások nélkül.

Egy perc alatt kész ez a maszk A kutatók utána jártak, milyen anyagból érdemes otthon szájmaszkot készíteni. A párnahuzattól a flanel pizsamán át a papír porzsákig mindent megvizsgáltak. Korábbi cikkünkben megmutattuk az eredményeiket.

Bőrgyógyászok szintén azt közölték, hogy egyre többen fordulnak hozzájuk ilyen panasszal, ezért a jelenség már nevet is kapott: ez a maskne, az angol mask és acne (akne) szavak egyesítéséből. De mi köze van a maszknak a bőrhibákhoz? A védőmaszk viselés közben akaratlanul is dörzsöli az arcbőrt, ezáltal irritálja a felhámot. Másrészt a kifújt levegőt részben nem engedi eltávozni, emiatt párás, meleg környezetet teremt, ami kitágítja a pórusokat és hozzájárul a kórokozók elszaporodásához. Így viszont a baktériumok könnyen és nagy számban juthatnak be a bőr pórusaiba, amiket aztán eltömítenek és ott gyulladást okoznak. Az eredmény: egyre több pattanás, mitesszer jelenik meg az arcon, jellemzően azokon a területeken, amiket elfed a maszk.

A koronavírus ellen a legjobb védelmet az FFP3-as maszkok biztosítják, ugyanakkor a bőrre ezek vannak a legrosszabb hatással. Fotó: Getty Images
A koronavírus ellen a legjobb védelmet az FFP3-as maszkok biztosítják, ugyanakkor a bőrre ezek vannak a legrosszabb hatással. Fotó: Getty Images

"Ezt már korábban megfigyeltük olyan sportolóknál, akik bukósisakot vagy baseballsapkát hordanak. De azon zenészeknél is gyakori, akik az állukon tartják a hangszerüket" - magyarázza dr. Whitney Bowe, New York-i bőrgyógyász, hozzátéve, hogy sok ilyen esetben a pattanások felül is fertőződnek, mivel a bőr nem tud szellőzni. Most pedig főként az egészségügyben dolgozókat sújtja ez a bőrprobléma, ugyanis azoknál gyakoribb, akik FFP3-as vagy más néven N95-ös védőmaszkot hordanak, ami teljesen rásimul az arcra.

Alakítsuk át arcápolási rutinunkat!

Természetesen kozmetikai okokból ne hanyagoljuk a maszkviselést, de tartsunk be néhány fontos szabályt. Akár FFP3-as, akár sebészi vagy házilag készített textilmaszkot hordunk, mostantól figyeljünk oda néhány apróságra, hogy bőrünket a lehető legkevésbé viselje meg a járvány elleni védekezés. Először is, ha újrahasználható maszkunk van, azt tartsuk mindig tisztán és csakis tiszta kézzel nyúljunk hozzá - ez a koronavírus miatt egyébként is fontos. Ha mosható a maszkunk, hagyjuk legalább 24 órán át száradni, mielőtt újra viselnénk.

Az arctisztítási szokásainkat is újra kell gondolnunk a bőrgyógyászok szerint. Mielőtt elmegyünk otthonról és amikor levesszük a maszkunkat, mindig mossuk meg az arcunkat. Ehhez gyengéd, alkoholt és szulfátokat nem tartalmazó terméket használjunk, mert ezek az összetevők szárítják a bőrt, ami csökkenti az ellenálló képességét. Az arctisztítót az ujjbegyeinkkel oszlassuk el a bőrön, a szivacsokat most hanyagoljuk, hogy ne tegyük ki a bőrünket még több irritációnak. A törölközővel se dörzsöljük, csak tapogassuk szárazra.

A tonizálás után könnyű hidratáló krémet vigyünk fel, és várjunk 10-15 percet, amíg teljesen beszívódik, csak utána vegyük fel a maszkot. Amennyiben már tapasztaljuk magunkon a maskne tüneteit, vagyis megjelentek a nem kívánatos pattanások, jótékony hatással lehet egy niacinamide- vagy szalicilsav-tartalmú szérum, maszk. Ezek a hatóanyagok ugyanis segítenek kitisztítani a pórusokat. Arra viszont ügyeljünk, hogy a száj környéke érzékeny terület, ezért itt csak óvatosan használjunk savakat tartalmazó termékeket.

Forrás: New York Post

Nemcsak a szülőknek nehéz, szinglinek sem könnyű lenni a koronavírus-járvány idején. Miközben társra, biztonságra vágyik az ember, a háttérben ott dolgozik a szorongás és a félelem. Az nlc.hu által megkérdezett szakértő szerint jó hozadéka is lehet azonban a mostani helyzetnek, hiszen lassabb tempójú ismerkedéssel, de bizalomra épülő kapcsolatok születhetnek.

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18, +29 °C
Minimum: +7, +12 °C

Hazánkban kedden délelőtt nyugat felől csökken a felhőzet, de keleten elszórtan záporok kialakulása várható. Délután tovább szakadozik, csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. A szél napközben élénk északkeleti lesz. Hajnalban 7, 12 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 18, 29 fok között alakul. Késő este 11, 18 fok lesz. Kedden ugyan markáns front nem érkezik, a körülmények viszont kettősfront jellegű légköri helyzethez hasonlítanak. Felerősödhetnek a keringési és vérnyomáspanaszok, nyugaton migrén, keleten görcsös fejfájás jelentkezhet. Többen alvásproblémákkal küzdhetnek, a szabadban ingadozó hő- és komfortérzettel érdemes számolni. Gyakori lehet az ingerlékenység is. A légszennyezettség alacsony, kissé növekszik. A porkoncentráció közepes, alig változik. A légnyomás gyengén emelkedik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Magas pollenkoncentráció