Ez a fűszer a magas koleszterin ellenszere: néhány hét alatt már érezhető a hatása

Japán kutatók szerint a gasztronómiában és a népi orvoslásban egyaránt előszeretettel alkalmazott feketekömény hatékony eszköz lehet a koleszterinszint csökkentésére.

A feketekömény (Nigella sativa), avagy kerti katicavirág Nyugat-Ázsiától Kelet-Európáig nagy területen őshonos virágzó növény, illetve termesztése több évezredes múltra tekint vissza. Magjait széles körben használják fűszerként, de olaja, porított formája és kivonata számos kultúra népi orvoslásában is fontos szereppel bír írja a Science Alert. Modern kutatások eddig csak elvétve terjedtek ki rá gyógynövényként, mindazonáltal a kezdeti eredmények biztatóak. Feltételezések szerint a többi között az oxidatív stressz és a gyulladások mérséklése révén is előnyösen hathat az egészségre.

feketeköménymag
A feketekömény magja fűszerként és népi gyógymódként is széles körben népszerű. Fotó: Getty Images

Így csökkenti a koleszterint a feketekömény

Egy, a Food Science & Nutrition című folyóiratban a közelmúltban megjelent tanulmány azonban egészen új oldaláról világítja meg a kérdést. Az Oszakai Metropolitan Egyetem (OMU) tudósai által vezetett klinikai kísérlet eredményei ugyanis arra utalnak, hogy a feketekömény a szív- és érrendszert is védi. A kutatócsoport 22 felnőttet vont be a vizsgálatokba, akik naponta 5 gramm feketeköményport fogyasztottak, és alig 8 hét után kimutathatóan javultak a koleszterinértékeik. Eközben a kontrollcsoportban, amelynek 20 tagja nem folytatott hasonló kúrát, nem jelentkezett ilyesfajta hatás.

A vérzsírértékek javulása hosszú távon mind a szívproblémák, mind a korai halálozás kockázatát csökkenti. A kutatók sejteken végzett laborvizsgálatok során igyekeztek arra is választ kapni, hogy minek köszönhető pontosan a feketekömény koleszterinszint-csökkentő tulajdonsága. Eredményeik alapján pedig arra a következtetésre jutottak, hogy a növény kivonata gátolja az adipogenezist – azt a folyamatot, amelynek során őssejtekből zsírsejtek képződnek a szervezetben. Tanulmányunk határozottan arra utal, hogy a feketeköménymag hasznos funkcionális élelmiszer lehet az elhízás és az életmóddal összefüggő betegségek megelőzésében mutatott rá Akiko KódzsimaJuasza, a tanulmány utolsó szerzője, az OMU professzora.

Alacsonyabb koleszterinszint gyógyszermentesen

A koleszterinszint alakulásában többféle életmódbeli tényező is nagy súllyal esik latba. Ennél fogva a mindennapokban is sokat tehetünk azért, hogy elkerüljük a zsíranyagcsere-zavar nemkívánatos következményeit. Korábbi cikkünkben ehhez gyűjtöttünk össze hasznos koleszterincsökkentő tippeket.


ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, délelőtt északnyugaton lehet napsütés, majd délután északkelet felől némileg vékonyodik a felhőzet. Elszórtan várható eső, zápor, jégdarazápor, a nyugati határnál az ég is megdörrenhet. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk, a nap első felében a Nyugat-Dunántúlon, majd estétől néhol északkeleten erős lehet.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között valószínű, de a tartósan borult vagy csapadékos részeken ennél pár fokkal hűvösebb maradhat az idő. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!