Menstruáció alatti szex: lehet vagy nem?

A havi vérzés alatti nemi élet sokaknál tabunak számít. Ennek leginkább az információhiány, illetve a dologgal kapcsolatos tévhitek az okai – éppen ezért nem árt tisztában lenni az alábbiakkal.

Ha kizárólag egészségügyi jellegű félelmeink tartanak vissza a menzesz alatti szerelmeskedéstől , akkor jó, ha tudjuk, hogy nincs miért aggódnunk. Ilyenkor is élhetünk nemi életet, ha kívánjuk a szexet – a dolog teljesen természetes, és mind a két fél számára biztonságos is. A legjobb ilyenkor az együttlét előtt egy takarót teríteni az ágyra vagy a zuhany alatt szeretkezni, mert egy kis vérre számítanunk kell, de ezen kívül nincs semmilyen extra teendőnk. Az óvszerhasználat ilyenkor kevésbé „véressé” teheti az együttlétet a férfi számára, és ugyanilyen célra nagyszerű megoldás lehet az intimkehely is.

szerelmes pár
Akadnak, akik menstruációkor jobban kívánják az együttléteket. Fotó: Getty Images

Van, aki ilyenkor jobban élvezi

Vannak nők, akiket a vérzés eleve visszatart a szextől, és ilyenkor sokkal kevésbé vagy egyáltalán nem is kívánják. Emellett viszont akadnak olyanok is, akik még jobban is vágynak rá, mint általában – és jobban is élvezik. Ennek oka, hogy a vérzés első napján az ösztrogén és a tesztoszteron szintje alacsony a szervezetben, de a harmadik naptól emelkedni kezd. Ráadásul egyes kutatások szerint az orgazmus segíthet csökkenteni a görcsöket, illetve a premenstruációs szindróma tüneteit is. Partnerünkkel viszont minden esetben közöljük együttlét előtt, hogy éppen vérzünk, elkerülve így az esetleges kellemetlen „meglepetéseket”.

Ilyenkor is fontos a védekezés!

Menzesz alatt fokozottan figyelni kell rá, hogy biztonságos és higiénikus legyen a szex. A vérzés hatására ugyanis kinyílik a méhszáj, és könnyebben feljutnak a kórokozók a medencébe, illetve a hasüregbe, ezért könnyen elkapni a szexuális úton terjedő betegségeket, fertőzéseket. Ráadásul ilyenkor kevésbé savas a hüvely pH-értéke, ami megint csak a baktériumoknak kedvez. Tévhit, hogy menstruáció alatt nem lehet teherbe esni, úgyhogy mindenképpen használjunk óvszert – így nemcsak a betegségeket kerülhetjük el, hanem egy esetleges nem kívánt terhességet is.

Sok nő megfigyelheti, hogy a menstruációs vérzés során párszor kocsonyás állagú, némileg sötétebb alvadt vér is távozik, főleg a vérzés erősebb napjain. Ez az esetek többségében természetes, ugyanis a leváló méhnyálkahártya olykor nagyobb darabokban távozik. Azt azonban fontos tudni, hogy ha túl sok és túl nagy vérrögöt észlelünk, ráadásul ez fájdalmas, erős menstruációval is párosul, akkor érdemes nőgyógyászhoz fordulni, mivel mindez komoly bajt jelezhet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a keleti országrészben délután a szétterülő gomolyok, míg késő délutántól, estétől egy keleti, északkeleti irányból érkező vastagabb felhőzet következtében felhősebb időszakokra is számíthatunk. Utóbbi tájakon kisebb eső, zápor előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Késő estére 2 és 10 fok közé hűl le a levegő. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.