„Hónapok óta nem bújtunk ágyba a férjemmel. Csúnyának érzem magam”

Időként előfordul, hogy átmenetileg lecsökken vagy akár le is nullázódik egy pár életében a szexuális együttlétek száma. Ennek sokféle oka lehet, de szerencsére megoldás is létezik a helyzetre.

„A férjemmel már egyetemista korunk óta együtt vagyunk, jelenleg a negyvenes éveink közepén járunk, két gyermekünk van. Nagyon szeretjük egymást, de jelenleg egyáltalán nem szexelünk. Nemrég egy esés következtében megsérültem és komoly fájdalmaim voltak – azóta, vagyis már három hónapja nem volt köztünk semmi intimitás” – kezdte levelét egy nő, aki elkeseredettségében a The Guardian szakértőjéhez fordult tanácsért.

egymásnak háttal alvó nő és férfi
Hogyan lehet visszacsempészni a vágyat a hálószobába? Fotó: Getty Images

„Nem érzem magam kívánatosnak”

A levélből az is kiderült, hogy a házaspár életében még sosem fordult elő, hogy ilyen hosszú ideig nem bújtak ágyba egymással. „Bár most már sokkal kisebb a fájdalmam, még mindig nem kezdtük újra” – jegyezte meg a nő.

Nyilván az sem segít a helyzeten, hogy mindkettőnket igencsak lefoglal a munkánk, ami időnként különösen megterhelő tud lenni, ezért kimerülünk. Csakhogy én egyre inkább magamba roskadok. Nem érzem magam kívánatosnak, sokkal inkább csúnyának és elutasítottnak. Utálom ezt. Úgy érzem, hogy szörnyű vagyok, amiért arra akarom kényszeríteni a férjemet, hogy vonzónak találjon” – fogalmazott a tanácsot kérő olvasó.

„Az önutálat egy nagyon kemény libidógyilkos”

A levélírónak Pamela Stephenson Connolly pszichoterapeuta válaszolt, aki sokaknak segített már a szexuális problémáik kezelésében. Mint írta, a nő beszámolójában mind az öt leggyakoribb libidógyilkost felfedezte: a fáradtságot, a stresszt, a sérülést – amely a partnerből inkább a gondoskodási ösztönt váltja ki, nem pedig az erotikus gondolatokat –, a fizikai fájdalmat, és az önutálatot. A szakember szerint egyébként olvasója esetében ez utóbbi lehet a legerősebb befolyásoló tényező.

Rá kell ébredned, hogy ami veletek történt, az nem egy drasztikus dolog, és csak idő kérdése, hogy mikor térnek vissza a régi érzéseitek, vágyaitok és szokásaitok. Nagyon fontos azonban, hogy kedvesebb legyél magadhoz, és módot találj arra is, hogy kikapcsolódhass a férjeddel, bármiféle nyomás és hibáztatás nélkül. Jót tehet például, ha kettesben elutaznátok néhány napra valahová” – tanácsolta a terapeuta.

Számos oka lehet annak, ha éppen olyan periódusban vagyunk, hogy nem élünk nemi életet. Ez természetesen a testünkre és a mentális állapotunkra is hatással van.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!