Bajt okozhatnak az eltérő méretű mellek

Hatással lehet a viselkedésre, az önértékelésre, de egészségügyi kockázatot is jelezhet, ha nem egyforma méretű a két mellünk.

Bár egy kutatás szerint több mint 500 nő közül csak egynek volt tökéletesen egyforma a két melle, tökéletességre törekvő világunk hajlamos csak a szimmetrikus idomokat szépnek tartani. Így akinek az egyik melle nagyobb, mint a másik, illetve kicsit más az alakja, a formája, annak nem könnyű ezzel megbirkóznia - írja a The Sun.

Önbizalomromboló hatású lehet a mellek aszimmetriája

Erről számolt be a 32 éves Natalie Di-Pede is, aki kamaszként vette először észre, hogy az egyik melle nagyobb, mint a másik. Elmondása szerint ez pusztító hatással volt az önbizalmára, amit nagyon megszenvedett. „Olyan ruhákat viseltem, amelyek eltakarták a mellkasomat, és próbáltam megváltoztatni a testtartásomat is” – emlékezett vissza.

Később kiderült, hogy Natalie Poland-szindrómás. Ez egy mellfejlődési rendellenesség, amely a mirigyállomány és a mellizom hiányát jelzi, általában a test egyik oldalán.

Melleinek aszimmetriáját sokáig szégyellte, ma viszont már ezt felvállalva Natalie arra buzdítja a többi nőt is, hogy ne szégyelljék a külsejüket. „Az emberek sok időt töltenek azzal, hogy azon aggódnak, mit gondolnak mások, és hogyan látják őket mások. Amikor önbizalomhiányosnak érezzük magunkat, gondoljunk arra, hogy igazából mindenki más is az” – osztotta meg a gondolatot, amely neki erőt ad.

mellméret
Nagyon ritka, hogy egy nőnek tökéletesen egyforma mindkét melle. Fotó: Getty Images

A nők 94 százalékának nagyobb az egyik melle, mint a másik

Joanna Wakefield-Scurr professzor, a Portsmouthi Egyetem mellegészségüggyel foglalkozó kutatócsoportjának vezetője pedig a következőt mondta a szégyenérzet kapcsán. „Ha el tudnánk juttatni a nőknek azt az üzenetet, hogy akár 94 százalékuknak nagyobb az egyik melle, mint a másik, az normalizálni kezdhetné a helyzetet, és a téma kevésbé lenne tabu” – magyarázta a szakember.

Milyen egészségügyi problémára utalhat a mellek aszimmetriája?

Bár a keblek különböző mérete önmagában nem okoz egészségügyi problémákat, egy korábbi kutatás szerint a méretkülönbség előrejelezheti az emlőrák kialakulásának fokozott veszélyét. Minden 95 grammnyi különbség a mellek között ötven százalékkal emelheti a mellrák rizikóját.  

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Élet anafilaxiával
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +11 °C

A fátyol-, majd a déli óráktól képződő gomolyfelhők mellett napos idő valószínű. Északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, zivatar. A délnyugati szél sokfelé megélénkül, több helyen - főként a Dunántúlon - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között várható. Kedden érkezik a következő front, addig nem kell fronthatásra számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra