A megcsonkított gyönyör

Bármennyire furcsa és meglepő, de a világon évente kétmillió nő szenved el genitális csonkítást. A WHO becslése szerint összesen 130 millió nő él a Földön, akiket a tradíció megfosztott a gyönyörtől.

Miről is van szó?

Fekete Afrika 28 országában, de még néhány európai országban és Amerikában is él még az a hagyomány, amelyet infibulációnak neveznek. A mohamedán területek kulturális (nem vallási) beavatkozása, amelynek során a serdülőkort még el nem ért lányok szeméremajkait, csiklóját levágják, majd a szüzesség megóvása érdekében a megtartott nagyajkakat összevarrják. Csak a havi menstruációs vérzésnek hagynak egy kis rést. Házasságkötéskor felvágják, hogy a férj számára elérhető lehessen a gyönyör.

Az infibuláció eredete

Az ősi, kegyetlen szokás elnevezése a latin fibula szóból ered, amely csontos tűt jelent szó szerint. Arra a római szokásra utal, amelynek során a nők szeméremajkait és a férfiak fitymáját egy csonttűvel átszúrták, összekapcsolták. Ez volt a fogamzásgátlás jól bevált módszere. Nemcsak Rómában, hanem Egyiptomban először kétezer évvel ezelőtt, már a fáraók korában végezték, amely ugyanolyan elfogadott volt a keresztények és a koptok körében is.

Női körülmetélés-csonkítás

A női körülmetélés lényege az, hogy a csikló- és a kisajkak mindkét oldalának megcsonkításával a szüzességet meghosszabbítják és az orgazmus-készséget jelentős mértékben csökkentik. A WHO négy osztályba sorolja az infibuláció módjait. Az első típus azt jelenti, hogy a csikló makkját vagy teljes egészét távolítják el. Kettes típus esetén a clitorist teljesen eltávolítják, emellett a kisajkakat teljesen vagy részlegesen metszik le. A harmadik típusban a külső szeméremajkak, csikló részleges vagy teljes eltávolítása mellett a hüvely bemenetet összevarrják, vagy a szeméremnyílást úgy lekeskenyítik, hogy csak a vizelet és a menstruációs vér tud kijutni egy kis nyíláson át. A negyedik, nem osztályozható módszer szerint a clitorist és a szeméremajkakat kegyetlen próbatételeknek (átszúrás, nyújtás, stb.) vetik alá, majd a csiklót leégetik a környező szövetekkel együtt. A műtétet legtöbbször a rangidős asszonyok végzik el úgy, hogy egyikük háttal a földön fekve átkulcsolja a szenvedőt, másik négy segítője pedig a fejet és a végtagokat rögzíti, a javasasszony pedig lemetszi. Nehéz elképzelni azt az eszement fájdalmat, amelyet évente körülbelül kétmillió fiatal lánynak kell elszenvednie. A hagyomány nem ritkán ölni is képes.

Fájdalmas szövődmények

Túl azon, hogy a clitoriális (csiklón keresztüli) orgazmus megsemmisül, a szeméremajkak védőfunkciója is elvész. A természet ugyanis nem véletlenül alkotta úgy a nőt, ahogy anatómiája felépül. Minden egyes képletnek funkciója is van. Nők körében még így is nagyon gyakran fordul elő húgyúti fertőzés, a hüvelygombásodásról, bakteriális vagy vírusos felülfertőzéséről nem is beszélve. El lehet képzelni, hogy ha egy nő szeméremajkait megcsonkítják, akkor az egyébként is nagyon érzékeny terület teljesen szabadon marad a kórokozók számára. Az állandósult fertőzések talaján ciszta, tályog, daganatos betegségek alakulhatnak ki, melyek sokszor halálos kimenetelűek. De talán jobb az életben maradás? Amikor a kiirtott mirigyek miatt a legizgatottabb szexuális vágyban is száraz marad a hüvely, így a közösülés fájdalmát egy életen át viselni kell? A legnagyobb földi élvezet is kínszenvedéssé válik.

Felháborodott társadalmak

Az 1970-es évek óta a világ nem női körülmetélésről beszél, hanem megcsonkításról. Ennek nem csupán a férfi circumcisiótól való megkülönböztetés miatt van jelentősége, hanem az ezzel járó borzalmas és rendkívül kegyetlen eljárásra akarja felhívni a figyelmet szerte a világon. Ahhoz azonban még húsz évet kellett várni, hogy a WHO tanácsára az ENSZ is átvegye, és hivatalossá tegye a "csonkítás" kifejezést. Magyarország 1993-ban csatlakozott ahhoz az állásfoglaláshoz, mely szerint a női nemi szervek megcsonkítása elítélendő cselekedet. Olaszországban, 2004-ben törvényalkotásra került sor, melyet az afrikai bevándorlók nagy száma tett indokolttá. A komoly méreteket öltött problémát mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy Európán belül csak Olaszországban mintegy negyvenezer nőt csonkítottak meg. A törvény szerint hattól tizenkét évig terjedő börtönbüntetés jár azoknak, akik kislányokon vagy felnőtt nőkön szexuális csonkítást hajtanak végre. Egy szomáliai férfiorvos szerint áthidalható lenne a probléma akkor, ha a kislányokon a hagyományoknak megfelelő rituálé kíséretében virtuális csonkítást hajtanának végre. Az olasz nőszervezetek az ötletet viszont határozottan elutasították.

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23, +28 °C
Minimum: +8, +13 °C

Délelőtt sok napsütés várható, csapadék nem lesz. Délután napos, kora nyárias időre készülhetünk, a megjelenő gomolyfelhőkből csapadék nem alakul ki. A szél napközben élénk déli lesz. Hajnalban 8, 13 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 23, 28 fok között alakul.

Egészséget befolyásoló hatások: