Veronai baleset: alvászavarral küzdött a sofőr

Alvászavarokkal küzdött a január 20-án Verona közelében balesetet szenvedett busz sofőrje. A tragédia következtében 17 ember vesztette életét. A járművön többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.

A Velvet információja szerint két héttel ezelőtt a buszt bérbeadó cég vezetője közölte az áldozatok hozzátartozóival és az őket képviselő ügyvédekkel, hogy a buszvezetőt alvászavarokkal kezelték. Czakó Tibor, a Pizolit Kft. ügyvezetője a portálnak is elismerte, hogy az alkalmazottat 2016 januárjától márciusig azért függesztették fel, hogy kivizsgálják, mi okozza alvásproblémáit. Mivel azonban a sofőr szakorvosi és üzemorvosi papírt is bemutatott arról, hogy gyógyult, áprilistól újra engedték vezetni.

Március 22-én a legkörültekintőbb orvosi és ápolói küzdelmek ellenére is elhunyt a veronai buszbaleset legsúlyosabb égési sérültje . A férfinak kiterjedt, hatvanszázalékos égési sérülése volt, és már szeptikus állapotban érkezett Budapestre.

A nappali álmosság oka

A vezetői engedély megszerzéséhez és megújításához kötelező egészségügyi alkalmassági vizsgálaton kell átesnie minden sofőrnek Magyarországon. Ma már a vizsgálat részét képezi az alvás közbeni légzészavar, azaz az obstruktív alvási apnoé szindróma szűrése is.

Az alvási apnoé az alvászavarok egyik típusa, amelynek alapját az alvás közbeni légzéskimaradások jelentik. Leggyakoribb fajtája, az obstruktív apnoé során a garatizmok ellazulnak, aminek következtében a légutak részlegesen vagy teljesen elzáródnak, hosszú másodpercekre meggátolva ezáltal a megfelelő légzést. A csökkenő oxigénszint miatt a betegek rövid időre felébrednek, hogy aktivizálják az érintett izmokat, erre viszont gyakran nem is emlékszenek.

Az alvási apnoé kezelése súlyosabb esetben speciális készüléket is igényel
Az alvási apnoé kezelése súlyosabb esetben speciális készüléket is igényel

Az alvási zavarban érintettek - megfelelő mélyalvás hiányában - nem tudják kellően kipihenni magukat, ezért nappal álmosak, akár aluszékonyak is lehetnek. Kezeletlenül a betegségnek hosszabb távon olyan szövődményei lehetnek, mint a magas vérnyomás, a 2-es típusú diabétesz, valamint szív- és érrendszeri betegségek. Fontos megjegyezni, hogy az alvási apnoé magától nem múlik el, csak súlyosbodik az évek előrehaladtával.

Szigorú törvényi előírások

Az Európai Unió felmérései szerint a közlekedési balesetek igen jelentős hányadáért ez a szindróma volt korábban felelős, ezért az ilyen esetek számának visszaszorítása érdekében módosították az EU-s irányelveket. Magyarországon 2015 áprilisa óta a közúti járművezetők egészségi alkalmasságának megállapításáról szóló minisztériumi rendelet részletezi az obstruktív alvási apnoé szindrómában szenvedőkre vonatkozó előírásokat.

Függően attól, hogy a betegség óránként hány esetben okoz légzéskimaradást, a rendelet megkülönböztet mérsékelt (15-29) és súlyos (30 felett) alvási apnoét, hozzátéve ugyanakkor, hogy mindkét típus túlzott nappali aluszékonysággal társul. Éppen ezért mindenkit, akinél felmerül a zavar gyanúja, a jogosítvány kiadását vagy megújítását megelőzően alvászavar szűrővizsgálatra kell beutalni.

Akiknél a vizsgálatok bizonyítják a szindróma fennállását, csak akkor kaphatják meg a vezetői engedélyt, ha alvásdiagnosztikai központban kiállított szakorvosi véleménnyel igazolni tudják az állapotuk megfelelő ellenőrzését, a szükséges kezelés során kapott utasítások betartását és az aluszékonyság tekintetében elért esetleges javulást. Ezen felül az érintetteknek háromévente felülvizsgálaton is részt kell venniük.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.