Összehangolható a párok alvása?

Elalvás előtti vidám sustorgás, romantikus összebújás, végül békés álomba merülés - a társadalmi elvárás szerint nagyjából így kellene kinéznie egy házaspár vagy csak szimplán egy szerelmespár éjszakai menetrendjének. A valóság ezzel szemben egyáltalán nem ilyen idilli, soknak valódi tortúrát jelent a közös alvás.

Bár az alvás valójában meglehetősen magányos tevékenység, a legtöbb pár közös ágyon osztozik éjszaka. A közös ágy az érzelmi összekapcsolódás egyik szimbóluma, ebből kifolyólag pedig a különalvás a közvélekedés szerint egyet jelent az elhidegüléssel és a kapcsolat végével. Az elvárás tehát az, hogy a párok - ha szeretik egymás - igenis aludjanak együtt - még akkor is, ha így az egyik fél éjszakáit tartósan megkeseríti a másik alvás közbeni viselkedése vagy éppen eltérő bioritmusa.

Mi az inszomnia? A forgolódással, ébren töltött hosszú órákkal tarkított éjszakák megkeserítik a nappalokat és negatív hatással vannak életminőségünkre. Az álmatlansággal azonban nem kell és nem is szabadna együtt élni. Az inszomnia okairól és lehetséges kezeléséről korábbi cikkünkben Horváth Ágnes alvásszakértővel beszélgettünk.

Alvásszakértők szerint a közös ágyban alvó párok 50 százalékkal több zavaró tényezővel számolhatnak egy-egy éjszaka során. Ilyen lehet például a másik horkolása , fogcsikorgatása, forgolódása, vagy éppen az eltérő napi ritmusból adódó éjszakai tévénézés. Ezek a zajok aztán folyamatosan megzavarják, megszakítják a másik fél alvását, rendkívüli mértékben rontanak pihenése minőségén, és nappali teljesítőképességére is rányomják bélyegüket. A tartós kialvatlanság komoly egészségügyi károkat tud okozni, éppen ezért igenis meg kell próbálni - amennyire csak lehet - összhangba hozni az éjszakákat.

a közös ágyban alvó párok 50 százalékkal több zavaró tényezővel számolhatnak
A közös ágyban alvó párok 50 százalékkal több zavaró tényezővel számolhatnak

Mit lehet tenni?

A zavaró zajok, úgy mint a horkolás vagy fogcsikorgatás ellen több megoldás is létezik, ezek közül a legegyszerűbb, ha a szenvedő fél megpróbál füldugóval aludni. Valódi megoldást azonban igazán csak az nyújthat, ha kezelik a zajongó fél problémáit. A horkolással érdemes fül-orr-gégészhez fordulni, fogcsikorgatás ellen pedig lehet csináltatni úgynevezett éjszakai harapásemelőt. A partner forgolódása ellen segíthet, ha közös ágyban, de külön matracon fekszenek a felek.

De nem csak a partner éjszakai neszei okozhatnak problémákat. Az is komoly gondokat tud okozni, ha a két félnek eltérő a bioritmusa , magyarán ha az egyik pacsirta, míg a másik inkább bagoly típus. Míg a pacsirták korán fekszenek és korán is kelnek, addig a baglyok előszeretettel maradnak fent sokáig, és nehezebben kelnek fel reggelente. Fontos azonban leszögezni, hogy a bagoly típusú emberek nem lusták, nekik egyszerűen ilyen ritmusban működik a szervezetük, amelyen erőszakkal nem nagyon lehet és nem is szabad változtatni. Ha egy pacsirta és egy bagoly típusú ember alkot egy párt, akkor a béke kedvéért, no meg a pihentető éjszakák érdekében kompromisszumos megoldásra kell fókuszálni.

Már olyan egyszerű gesztussal is nagyban megkönnyíthetik például a baglyok a pacsirták életét, ha az éjszakai filmnézéshez fülhallgatót használnak, így nem zavarják meg békésen szundító pacsirtájuk álmát. Fordított esetben viszont a pacsirták is tekintettel lehetnek a baglyokra reggelente úgy, hogy ébredés után hagyják, hogy párjuk saját bioritmusa szerint ébredjen, és nem zajonganak körülötte feleslegesen.

Hosszú távon azonban akár a külön hálószobán is érdemes elgondolkozni. Lehet, hogy elsőre szentségtörésnek tűnik, de fontos leszögezni, hogy egy házasságot nem a közös ágy tart össze, sokkal inkább, hogy az ébren töltött időszakban milyen közös élmények érik a feleket. Egyébként is, ebben az esetben a külön hálószobának csak az alvásra kell korlátozódnia, nyugodtan lehet elalvás előtt együtt tévézni, beszélgetni, összebújni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok a délelőtt folyamán feloszlanak, és túlnyomóan derült lesz az ég. Az ország északkeleti felén lehet a déli, kora délutáni órákban átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet az Alföldön élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!