Egy Québecben készült kutatás szerint az alvajárás örökölhető: az alvajáró szülők gyerekeinek több mint 60 százaléka vált maga is alvajáróvá. Az alvajárás egy viszonylag gyakori gyerekkori alvási rendellenesség, amely a pubertáskor során leggyakrabban megszűnik. Ugyanakkor előfordul az is, hogy kamaszkorban nem múlik el, sőt, az is lehetséges, hogy felnőttkorban jelenik meg először. Az éjszakai felriadások szintén gyerekkorban jellemzőek; általában intenzív félelemérzettel, kiabálással, és maradandó nyugtalansággal járnak. A kutatók ezt a két, paraszomniának is nevezett rendellenességet vizsgálták. Az új eredményekről a The Telegraph számolt be.
Jacques Montplaisir, a montreali Hopital du Sacre-Coeur kórház orvosa a paraszomniák e két válfaját, illetve megjelenésük összefüggéseit vizsgálta gyermekeken. A kutatócsoport 1940 1997-ben és 1998-ban született gyermek 1999-ben és 2011-ben felvett, az alvási szokásaikra vonatkozó adatait elemezte. Az éjjeli felriadásokra és az alvajárásra külön kitért a kérdőív.
Az eredmények azt mutatták, hogy a gyerekek esetében az éjszakai felriadások 1,5 és 13 éves kor között elterjedtnek mondhatóak , a résztvevők 56,2 százaléka mutatta ezt az alvási rendellenességet valamikor a vizsgált időszakban. A 18 hónapos gyerekek esetében különösen magasnak volt mondható az éjjeli felriadások megjelenése (34,4 százalék), ami azonban 13 éves korra jelentősen csökkent (5,3 százalék). Az alvajárás ritkább volt: a 2,5 és 13 év közöttiek 29,1 százaléka mutatta ezt a rendellenességet. Az alvajárás az iskoláskort megelőzően relatíve ritkának mondható, utána azonban egyenletesen emelkedik 13,4 százalékos csúcsra 10 éves kor környékére.
Az eredmények azt is megmutatták, hogy azok a gyerekek, akik korai gyermekkorukban (3,5 éves korukig) éjszakai felriadásoktól szenvedtek, nagyobb valószínűséggel váltak alvajárókká 5 éves korukra vagy később (34,4 százalék). Azok a gyerekek, akiknél nem volt jellemző az éjszakai felriadás, 21,7 százalékban jelent meg az alvajárás később.
Az is megfigyelhető volt, hogy a gyerekek alvajárásának a valószínűsége nagyobb volt, ha a szülők maguk is alvajárók voltak. Akinek az egyik szülője volt alvajáró, annak háromszor nagyobb esélye volt arra, hogy alvajáróvá váljon, mint annak, akinek nem volt alvajáró szülője. Akinek pedig mindkét szülőjénél előfordul az alvajárás valamikor, annak hétszer nagyobb esélye volt arra, hogy maga si alvajáró legyen, mint annak, akinek egyik szülőjének sem volt alvajárási problémája .
Az alvajárás megjelenésének az aránya azoknál a gyerekeknél, akiknek a szülei nem voltak alvajárók, 22,5 százalék volt; azoknál, akiknek az egyik szülője volt alvajáró, 47,4 százalék volt; míg azoknál a gyerekeknél, akiknek mindkét szülője alvajáró volt, 61,5 százalék volt az arány. „Ezek az arányok erős genetikai háttérre utalnak" - mondta el Dr. Montplaisir a The Telegraphnak .
