Alvajárás: gyakoribb jelenség, mint gondolnák

A tudósok kimutatták, hogy minden 25. felnőtt hajlamos az éjszakai vándorlásra, vagyis az adatok azt mutatják, hogy a felnőttek mintegy 29,2 százaléka tapasztalt gyerekkora óta valamilyen formában alvajárást - számol be a The Telegraph.

A tanulmány továbbá kapcsolatot mutatott ki az alvajárás és bizonyos éjszakai "zavarok", valamint a különböző pszichiátriai betegségek között, mint a depresszió vagy a szorongás.

A kutatók szerint az eredmények alátámasztják azt a tényt, hogy az alvajárás (amikor valaki az ágyából felkelvén sétálgatni kezd, miközben alszik) igen gyakori a felnőttek körében.

Maurice Ohayon pszichiáter, a tanulmány vezető szerzője azt is hozzátette, hogy eddig még nem készült ilyen átfogó tanulmány, amely a jelenség gyakoriságát vizsgálta a felnőtt lakosság körében.

Mintegy húszezer fő bevonásával, telefonos kérdőívvel készítették a kutatást, amelynek keretében a mentális egészségre, a kortörténetre és a gyógyszerhasználatra vonatkozó kérdéseket is feltettek. Az alvajárók 80 százaléka arról számolt be, hogy több mint öt éve tapasztalják a jelenséget, egyharmaduk családi kortörténetében pedig már előfordult alvajárás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!