Normális vagyok, ha folyton firkálok?

Ahogy az már lenni szokott, a furcsa szokásokat összegyűjtő Die Welt cikke ezúttal is egy konkrét példán keresztül mutat be egy furcsa szokást. A főszereplő ezúttal a 29 éves, sokoldalú Caroline.

Miért érezhet valaki folyamatos kényszert arra, hogy az ujját ropogtassa? És káros-e ez a szokás? Újabb furcsa szokásról rántjuk le a leplet. Tudjon meg többet, kattintson! Ezt a jelzőt akár szó szerint is lehet érteni, mert a nő egyszerre biológus, újságíró és karikaturista, aki munkája során sok helyen megfordul, és mindig van nála egy rakás jegyzettömb. Egy a táskájában, egy a zsebében, nehogy ne legyen kéznél, amikor szükség van rá. Egy naptár, egy az általános, egy a különleges jegyzeteknek, egy a rajzoknak, egy pedig az idegen szavaknak.

"Az ember sosem tudhatja" - így hangzik a jelszava, és tényleg semmit nem bíz a véletlenre. Tartja magát a mondáshoz, miszerint "az új ötlet a legmegbízhatatlanabb gazember", ezért aztán jobb félni, mint megijedni, azaz jobb őket azonnal papírra vetni, ha hirtelen felbukkan egy gondolat vagy ihlet.

És itt a szálak össze is futnak, mert mindent oda jegyez fel, ami éppen a keze ügyébe esik. Tele van jegyzetekkel a naptár, vázlatoktól hemzseg a határidőnapló, találkozó-időpontok bukkannak fel a szótárban. Elsőre káosznak tűnik annak, aki nem ilyen módszerekkel dolgozik.

Persze halad a korral, mert közben a kezében van az okostelefonja is, amellyel folyamatosan gépel valamit, de a kreatív ötleteket inkább saját kézzel jegyzi le. Úgy sokkal hatékonyabb, mert az agy is jobban tudja feldolgozni , ez ma már tudományosan is bizonyított.

Két pszichológus, Pam Mueller és Daniel Oppenheimer tanulmánya világított rá arra, hogy a kézzel írt jegyzetek jobban megmaradnak emlékezetünkben, mint a gépeltek. Erre Caroline az élő bizonyíték. A csavar az egész történetben mégis az, hogy bár bevallása szerint az ötleteit azonnal leírja vagy lerajzolja valahova, valójában alig használja később ezeket a jegyzeteket. De nincs is szüksége rá, az emlékezet gondosan eltárol mindent, és amire szükség van, a megfelelő időben előhívja.

"Még ha nem is használom a munkámhoz a jegyzetfüzeteimet, eszem ágában sincs otthon hagyni őket - mondja. El sem tudnám képzelni azt a szituációt, hogy ha van egy jó ötletem, ne rajzolnám vagy írnám le azonnal, mert mondjuk éppen nincs nálam papír."

Állítása szerint akkor úgy érezné, valami fontosról lemarad, nem születik meg egy különleges dolog, mert nincs aki, vagy ami megörökítse. "Persze velem is történt már ilyen tragédia párszor. Papírom ugyan mindig volt kéznél - csak éppen tollam nem."

Hiába idegesítő még annak is ez a szokás, aki csinálja, valójában nagyon jól megmozgatja az agyat, szellemileg karban tart , csak a szokással járó papírhegyet kell megszokni, és hogy utólag már nagyon nehéz benne bármit is megtalálni.