Nem csak mese a Pinokkió? Elárul az orrunk!

Ha hazudunk, az orrunk ugyan nem nő meg, mint Pinokkiónak, de felmelegedhet - állapították meg a Granada Egyetem kutatói, Emilio Gómez Milán és Elvira Salazar López.

Hőérzékelő kamerákat használtak azokhoz a vizsgálatokhoz, amelyek során a mentális állapot és a testhőmérséklet közötti összefüggést kutatták. Az eredményekből kiderült, hogy a mentális állapot befolyásolhatja testünk hőmérsékletét.

Ha például nagyon koncentrálunk egy feladat miatt, akkor arcunk hőmérséklete lecsökken. Szorongás hatására azonban éppen az ellenkezője történik: arcunk felmelegszik.

Több olyan kór van egyébként, amit ténylegesen mesehősökről neveztek el. Ilyen az Alice Csodaországban szindróma vagy akár a Pán Péter szindróma is.A kutatók a vizsgálatok során megállapították, hogy ha a vizsgált alany érzelmei hamisak - más szóval hazudik -, az orra és az orra körüli területek felmelegszenek, valamint az agy insulának nevezett területe aktiválódik. Ez a terület többek között az agy jutalmazási folyamataival is összefüggésben áll, és csak akkor aktiválódik, ha érzéseink igaziak, vagyis nem hazudunk. Ugyanakkor az insula a testhőmérséklet szabályozásában is részt vesz. A kutatók észrevették, hogy minél aktívabb ez a terület, annál alacsonyabb a test hőmérséklete, és ez fordítva is igaz.

Ezért van az, hogy minél erősebb az érzés, azaz minél valószínűbb, hogy igazat mondunk, annál alacsonyabb a hőmérsékletünk . Így ha hazudunk, azt orrunk tényleg elárulhatja, hiszen emelkedik a hőmérséklete.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +12 °C

A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett napos időre számíthatunk. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szél több helyen - főképp az Alföldön és az Alpokalján - megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 31 fok között várható. Továbbra is anticiklon határozza meg időjárásunkat, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?