Mutatjuk, hogyan hat az érintés az agyra

Társas érintkezések alkalmával szó szerint szinkronba lép két ember agyműködése - állítják finn kutatók, akik minderről különleges felvételeket is készítettek.

A mágnesesrezonancia-vizsgálat (MRI) részletes képet ad az emberi testről, ezáltal fontos információkkal szolgálhat számos betegség diagnózisának felállításához. A koponya MR-vizsgálata során általában agyi elváltozások jelenlétét igyekszenek feltérképezni az orvosok, a finnországi Aalto Egyetem és a Turku PET Centre szakemberei azonban egészen más célból fejlesztették tovább a képalkotó eljárást. Berendezésükben egyidejűleg két ember foglalhat helyet, akik agyi aktivitását így egyszerre tudják nyomon követni.

Szimultán MR-felvétel egy egymással fizikai kontaktusban lévő párról
Szimultán MR-felvétel egy egymással fizikai kontaktusban lévő párról. Fotó: Ville Renvall/Aalto University

A finn kutatók el is végeztek egy kísérletet, aminek során arra szerettek volna választ kapni, hogy miként aktiválják az egyes agyi régiókat a társas érintkezések. Ehhez összesen 10 szerelmes párt vontak be vizsgálatukba, akiket egyenként 45 percre fektettek be közösen az átalakított MR-berendezésbe. A párok egymással szemben és fizikai kontaktusban, szinte összeölelkezve helyezkedtek el az eszközben. A feladatuk csupán annyi volt, hogy amikor erre utasították őket, érintsék meg egymás ajkát felváltva. Eközben a kutatók folyamatosan felvételeket készítettek az alanyok agyi működéséről.

MR, CT, ultrahang, röntgen - ez történik, amikor átvilágítják a pácienst. Részletek itt.

A képalkotás tanúsága szerint a párok motoros és szenzoros agyi területei egyszerre aktiválódtak. "Társas interakciók során az emberek agya szó szerint szinkronba kerül. Egy másik személy mozgásának mentális lekövetése valószínűleg egyike a társas érintkezések legalapvetőbb mechanizmusainak. Az új technológia teljesen új lehetőségeket teremt arra, hogy ezen interakciók agyi mechanizmusait tanulmányozzuk" - fogalmazott Lauri Nummenmaa, a Turku PET Centre kutatója. "Beszélgetés vagy éppen problémamegoldás során az emberek agyi funkciói rugalmasan összekapcsolódnak egymással. Nem érthetjük meg azonban a társas érintkezések agyi alapjait, ha nem tudjuk egyszerre megfigyelni a két érintett személy agyműködését" - tette hozzá Riitta Hari, aki szerint a kísérlet egy remek kezdet a természetes emberi interakciók tanulmányozása terén.

Eredményeiket a kutatók a Frontiers in Psychiatry folyóirat Social Interaction in Neuropsychiatry című tematikus kiadásában tették közzé április 28-án.

Forrás: aalto.fi

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.