A kényszeredett mosoly káros az egészségre

Magunknak használunk azzal, ha nem mosolygunk mindenkire kényszeredetten - derítette ki egy amerikai pszichológus.

Brent Scott pszichológus az Egyesült Államokban él, ahol a buszsofőröknek főnökeik utasításba adják a kötelező mosolygást. Ezért Scott két hétig figyelte meg a buszvezetőket napi munkájuk során - írja a Die Welt című német lap .

A sofőrök intenzív megfigyelése és kikérdezése után Scott a következő eredményre jutott: azokon a napokon, amikor a sofőröknek nem volt mosolygós kedvük, ennek ellenére mégis vidám arccal köszöntötték az utasokat, este kimerültnek érezték magukat. A buszvezetők kedélyállapota ilyenkor még rosszabbodott is a nap folyamán.

Amennyiben a pszichológus arra kérte alanyait, hogy kutassanak emlékeikben, és egy szép élményre koncentráljanak, hangulatuk felderült. Amikor ilyen állapotban álltak meg a következő megállóban, nem esett nehezükre szívből mosolyogni a felszálló utasokra.

Scott szerint amennyiben egy felettes kényszeríti beosztottait, hogy azok állandóan mosolyogva dolgozzanak, végső soron árt a vállalkozásának. Aki ugyanis úgy mosolyog, hogy közben szomorú, elnyomja érzelmeit. Ezzel pedig stressznek teszi ki magát, ami érzelmi kimerültséghez vezet. A dolgozók így kevésbé motiváltak, és gyakrabban betegszenek meg.

A nőket ez még fokozottabban érinti, mint a férfiakat, mivel többnyire gyakrabban mutatják ki érzelmeiket. Ezért azok elrejtése több stresszt is okoz számukra - magyarázta Scott. Legközelebb tehát, ha a pék vagy az újságos morogva köszön nekünk, gondoljunk arra: csupán az egészségét óvja ezzel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!