Minden harmadik felnőtt magányos

Minden harmadik felnőtt úgy érzi, nincs kihez fordulnia krízishelyzetben, noha a megkérdezettek háromnegyedének életében már adódott ilyen szituáció - derül ki a brit Vöröskereszt internetes felméréséből.

A válaszadók 37 százaléka úgy nyilatkozott, hogy öt éven belül esélyesnek tartják egy újabb krízishelyzet átélését. Az idősödők legfőbb félelmei közé tartozott az önállóság elvesztése, illetve a segítségre szoruló magatehetetlen állapot. A 2043 megkérdezett negyede aggódott, hogy adott esetben magányosan és elszigetelten kellene tölteni a napjait.

Minden nyolcadik résztvevő úgy vélte, hogy az Egyesült Királyság lakói nem úgy élik meg a krízishelyzeteket, mint a többi országé. A jótékonysági szervezet, amely a szigetországban és számos más államban is támogatást nyújt, az eredmények kapcsán megjegyezte, hogy az idősek támogatása "még fontosabb" a korosodó társadalmakban - ahol ráadásul szűkülő költségvetés mellett kell biztosítani a szociális ellátásokat.

Sok idős fél a magánytól! (Fotó: Europress)

"Megértjük, hogy minden válsághelyzet egyedi, s hosszú távú hatással bír az egyén életére nézve. Egyre többen szembesülnek krízissel, noha a kutatási eredményeink szerint a lakosság több mint 30 százaléka habozik, ha segélyszervezethez kellene fordulnia. Egyszerűen zavarba ejti őket a segítségkérés, és tartanak tőle, hogy még inkább rászorulók elől használnák el a forrásokat" - magyarázta Nick Young, a megtapasztalta már a magányt . Magyarországon a közelmúltban nem született erre vonatkozó becslés.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!