Miért és mikor mosolygunk?

A mosoly az egyik legkifejezőbb emberi jelzés, lehet valós vagy hamis, fakadhat örömből, keserűségből, szégyenből vagy akár félelemből is. Bár a biológiai háttere mindenhol azonos, a világ különböző részein különböző szociokulturális üzeneteket hordozhat.

A mosolygás tudományával Charles Darwin foglalkozott először: feljegyezte, hogy a mosoly oka, megjelenése, következményei a világon mindenhol közel azonosak, míg számos más nonverbális jelzés kultúránként eltér. Ez azt jelenti, hogy a mosoly velünk született képesség, míg a testbeszéd más elemei tanultak. A kisbabák nagyjából öthetesen kezdenek tudatosan mosolyogni; a vakon született csecsemők ugyanúgy, mint a látók -, mert bár a sírás felkelti a felnőttek figyelmét, a mosollyal azonban könnyebben fent tudják azt tartani.

Sokan vannak, akik könnyen elsírják magukat örömükben is, például egy esküvőn vagy ha egy olyan ajándékot kaptak, amire nagyon vágytak. Miért? Itt megtudhatja! A mosoly és a nevetés gyakran együtt járnak, valószínűleg azonos az eredetük, céljuk pedig a másokkal való kapcsolat megszerzése vagy fenntartása. Automatikusan másoljuk ugyanis a velünk kapcsolatba lépők arckifejezéseit. Azok az emberek, akik képtelenek mosolyogni (például idegbénulás miatt), nehezebben boldogulnak a szociális kapcsolataikban. A nők jóval többet mosolyognak, mint a férfiak (és ez már nagyon korán, két hónapos korban megmutatkozik).

A mosoly és nevetés együtt járnak: céljuk a másokkal való kapcsolat megszerzése

A mosoly tehát ragadós: azokat, akik többet mosolyognak, sokkal kedvesebbnek, szimpatikusabbnak tartjuk, mint azokat, akiknek az arca inkább komoly. Kutatások bizonyítják, hogy a mosolygókkal szívesebben működnek együtt az emberek.

Nemcsak azért mosolygunk, mert ezzel mások szemében vonzóbbnak tűnhetünk: a mosolygás olyan fiziológiás és hormonális változásokat indíthat el a szervezetünkben, melyektől jobban érezzük magunkat, csökken a stressz-szintünk, e nyhül a fájdalom, gyorsabban gyógyulunk a betegségekből is.

Igazi vagy hamis?

A mosolyt tanulmányozó szakemberek szerint mindenkinek többféle mosolya van, attól függően, hogy mit is szeretne kifejezni. Hogy pontosan hány típus ismert, az kutatásonként eltér, de a számuk valahol 6 és 14 között lehet. Mosolyt nem nehéz hamisítani: a pszichológusok meglehetősen sokat foglalkoztak ezzel a témával. A hamis mosoly háttérében a látszat fenntartásának vágya, az, hogy úgy tűnjön, élvezünk valamit, egyetértünk valamivel vagy valakivel.

A hamis és az igazi mosolyokat viszonylag könnyű megkülönböztetni egymástól az előbbinél csak a száj körüli izmok dolgoznak, míg az utóbbinál a szemünk környéke is mosolyra húzódik. A mosoly azt is elárulhatja, hogy hazudunk-e vagy igazat mondunk, bűnösek vagyunk-e vagy ártatlanok. Hazugság közben kevesebbet mosolygunk , mint amikor igazat mondunk, mert éppen úgy gondoljuk, a hazugság jár együtt több mosollyal, így mindenképpen igyekszünk ezt elkerülni. Rendőrségi megfigyelésekből pedig kiderült, hogy ha valaki ártatlan vagy kisebb bűncselekményt követett el, többet mosolyog vallomástétel közben, mint aki bűnös.

A szakemberek szerint a hamis mosoly kiszűréséhez négy összetevőt kell megvizsgálni: a mosoly időtartamát (a hamis mosoly tovább tart), a mosoly létrejöttének gyorsaságát (a valódi mosoly valamivel több időt vesz igénybe), a mosoly helyét (a hamis, akaratlagos mosoly leginkább a száj körül látszódik, míg az igazi, spontán mosoly az arc felső részén, a szem és a szemöldök környékén is észrevehető), valamint a szimmetriát (a hamis mosoly általában féloldalas):

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 26 és 32 fok között várható. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.