Megtalálták az eufóriát kiváltó vegyületet

Kutatók már régóta vizsgálják az úgynevezett "futómámort", amikor eufórikus állapotba kerülnek a futók. Most újabb eredményeket tettek közzé, amelyek tovább részletezik az eddigi eredményeket.

Boldogság, felemelkedés, végtelen békesség, belső harmónia, határtalan energia és a fájdalomérzet csökkenése - így lehetne leírni a futómámort , amelyet korábban az endorfinoknak tulajdonítottak. Az endorfin elnevezés egy gyűjtőnév: az endogén opioid peptideket takarja. E vegyületek agyalapi mirigyünkben és a hipotalamuszban termelődnek, elsősorban izgalmi állapot esetén, de fájdalomérzet, nevetés, meditáció, fűszeres ételek és orgazmus hatására is. Egy új kutatás szerint azonban jobban meg lehet magyarázni a mámor létrejöttét egy teljesen más rendszer segítségével, mint az endorfintermelődés - írja az IFLScience .

dsada
A testmozgás örömérzéssel jutalmaz. Fotó: Getty Images

Mámor másként

A tudósok már régóta megkérdőjelezik az endorfinok szerepét a futómámor érzésében, részben azért, mert az endorfinok nem tudnak átjutni az agyba a vér-agy gáton keresztül, amely védi az agyat a méreganyagoktól és a kórokozóktól. Így nem valószínű, hogy az endorfinok lennének a fő mozgatórugói a testmozgás hangulatra és mentális állapotra gyakorolt jótékony hatásának. Igen ám, de akkor mi okozza a mámort, amely nagyon hasonlónak tűnik a világhírű magyar pszichológus Csíkszentmihályi Mihály által leírt flow-élményhez, amikor az ember teljesen elmerül abban, amit éppen csinál?

Bár kannabinoidok a kannabiszban, avagy a kenderben is termelődnek, éppúgy az emberi szervezetben is megtalálhatók. Az agyban több tucat receptoruk található, amelyek befolyásolják a többi között az étvágyat, a hangulatot, a memóriát, az örömet és jutalmazást. A kutatók bebizonyították, hogy a futás hatására megemelkedik az anandamid és 2-AG nevű endokannabinoidok plazmaszintje. Az anandamid - amely a szanszkrit "ananda" szó, azaz "öröm vagy boldogság" után kapta nevét - a Δ9-tetrahidrokannabinol (THC) kannabisz vegyület, mimetikus ikertestvére. Az anandamid, akárcsak a THC, aktiválja a CB1 és CB2 receptorokat, ami pszichológiai és fizikai jutalommal jár, mint például az eufória és a fájdalomcsillapítás.

Az amerikai Wayne Állami Egyetem Orvosi Karának idegtudósai szerint az embereken és állatmodelleken végzett vizsgálataik arra utalnak, hogy a futó mámor főszereplői az endokannabinoidok , és nem az endorfinok. Amikor ugyanis az endorfin (opioid) receptorokat blokkolták - az egyik kísérletben a Naltrexon nevű gyógyszerrel -, az emberek még mindig eufóriát, valamint csökkent fájdalmat és szorongást tapasztaltak edzés után. A másik oldalról a vizsgálatok azt mutatták, hogy a kannabinoid receptorok hatásának blokkolása csökkentette az edzés eufóriára, fájdalomra és szorongásra gyakorolt jótékony hatását.

Az amerikai kutatás szerint az intenzív testmozgás megbízhatóan növeli a szervezet endokannabinoidjainak szintjét, és ez jobban megmagyarázhatja a testmozgás agyra és testre gyakorolt jótékony hatásait. Vizsgálatukban lényegében összefoglalják a témában végzett közel két évtizedes kutatási eredményeket. Ahogy Hilary A. Marusak, a kutatás vezetője fogalmazott: "eredményeink nemcsak a tudományos közösségünknek, hanem mindazoknak is fontosak lehetnek, akik a stressz csökkentése miatt sportolnak. Illetve motivációként szolgálhat azok számára is, akik nem sportolnak rendszeresen".

Természetesen további kutatások szükségesek a témában, amelyek tovább finomítják az eddigi eredményeket. Például egyelőre nem tudni, hogy egy közepesen nehéz edzésprogram, így akár egy hathetes, kerékpáros edzésterv hogyan befolyásolhatja a nyugalmi endokannabinoidszinteket. Hasonlóképpen nem világos, hogy mekkora minimális edzésmennyiség ahhoz, hogy az endokannabinoidok szintje növekedjen, és hogy ezek a vegyületek mennyi ideig hatnak egy kemény edzés után. Érdemes azt is megjegyezni, írják a kutatók, hogy nem túl jó ötlet mondjuk futás helyett marihuánát szívni, hiszen utóbbi rendszeres használata károsítja az egészséget, mentális és szociális problémákat okoz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.