Meglepő, mi vezetett a pápa lemondásához

A kínzó álmatlanság volt az elsődleges oka annak, hogy a néhai XVI. Benedek pápa 2013-ban lemondott tisztségéről – derült ki abból a levélből, amelyet a december végén elhunyt nyugalmazott pápa pár héttel a halála előtt küldött életrajzírójának, és amelynek tartalmát pénteken megjelent számában ismertette a Focus című német hetilap.

A Peter Seewaldnak tavaly október végén elküldött levelében XVI. Benedek felfedte, hogy a 2005. augusztusi kölni katolikus ifjúsági világtalálkozó után álmatlanság kezdte gyötörni. Orvosa erős gyógyszereket írt fel neki, amelyek kezdetben ki is fejtették a kívánt hatást, de ezek az altatószerek aztán idővel elérték határaikat, egyre kevésbé tudták garantálni, hogy ő pápaként képes legyen „rendelkezésre állni”.

XVI. Benedek pápa, portré
XVI. Benedek 2005 és 2013 között töltötte be a pápai tisztséget. Fotó: Getty Images

2012 márciusában mexikói és kubai látogatása során még balesetet is okozott az altatók használata. XVI. Benedek beszámolója szerint a vizit első éjszakája után reggel azt vette észre, hogy véres a zsebkendője. Minden bizonnyal nekiütközhetett valaminek a fürdőszobában, és elesett. Szerencsére egy orvos meg tudta oldani, hogy ne látszódjanak a sérülései. Ezt követően csökkentették a pápa által szedett altatók adagját, és azt javasolták neki, hogy a jövőben külföldi látogatásai során csak a délelőtti órákban vállaljon nyilvános szereplést.

XVI. Benedek beszámolt róla, ekkor már tudta, hogy ezek az orvosi korlátozások csak rövid ideig tarthatók fenn számára, és ez a felismerés vezetett ahhoz, hogy 2013 februárjában lemondjon. Hozzátette azt is, úgy érezte, hogy a néhány hónappal később esedékes riói katolikus ifjúsági világtalálkozóval már képtelen lenne megbirkózni, ezért úgy döntött, időben visszavonul, hogy utódja részt tudjon venni a brazíliai eseményen.

A Joseph Ratzinger néven 1927-ben született XVI. Benedek pápa hat évszázada az első olyan egyházfő volt, aki lemondott tisztségéről. Ismert volt, hogy visszavonulása hátterében egészségügyi okok álltak, de a súlyos alvászavarairól mindeddig nem lehetett tudni. A nyugalmazott pápa, aki 2005 és 2013 között volt a római katolikus egyház feje, 95 éves korában, 2022. december 31-én hunyt el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Napos idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. Főként Borsodban és az Alföldön néhol megélénkül az északkeleti, keleti szél.Kora délután 9 és 13 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!