Kiderült, mitől lesz valaki unalmas

Egy frissen publikált tanulmány arra kereste a választ, mi miatt tartunk valakit unalmasnak. A legérdektelenebb emberi tulajdonságok, szakmák és hobbik is terítékre kerültek.

Nehéz pontosan meghatározni, mi is számít unalmasnak, hiszen sokan sokfélék vagyunk, így az ízlésünk alapján eltérő dolgok kelthetik fel az érdeklődésünket. Sokan élénk figyelemmel követnék például egy ornitológus előadását a különböző madárfajokról, míg mások bóbiskolnának alatta, de ugyancsak unalmasnak találhatják sokan az olyan, egyébként népszerű hobbikat, mint például a horgászat vagy a sakk. A Science Alert oldalán is ismertetett, friss kutatásban megpróbálták mégis összegyűjteni azokat a dolgokat, amelyeket átlagosan a legtöbb ember érdektelennek tart. Kitértek azokra a tulajdonságokra is, amelyek alapján unalmasnak találhatunk egy embert.

Innen tudhatjuk, hogy a párunk nem szeret minket Számos árulkodó jele van annak, hogy akivel együtt vagyunk, nem érez olyan mélyen irántunk. Mutatjuk, mi figyelmeztethet !

Könyvelés és takarítás a legunalmasabb munkakörök között

A kutatók öt különböző tanulmányban több mint 500 embert kértek meg, hogy rangsorolják a sztereotipikusan legunalmasabb emberi jellemvonásokat, hobbikat és munkákat. Az Essexi Egyetem pszichológiai kutatója, Wijnand Van Tilburg arra kérte a résztvevőket, hogy írjanak egy listát az unalmas tulajdonságokról, majd rendezzék sorrendbe azokat.

A humorérzék hiánya is egyike a legunalmasabb tulajdonságoknak. Fotó: Getty Images
A humorérzék hiánya is egyike a legunalmasabb tulajdonságoknak. Fotó: Getty Images

Az önkéntesek az adatelemzést, a könyvelést, az adózást/biztosítást, a takarítást és a banki munkát sorolták az öt legunalmasabb munkakörök közé. A hobbik közül a legunalmasabbnak az alvást, a vallási eseményeken történő részvételt, a tévézést, az állatok megfigyelését, illetve a matematikai feladatok megoldását tartották a résztvevők. Az emberi tulajdonságok közül pedig az érdektelenséget, a humorérzék hiányát és az állandó panaszkodást emelték ki a résztvevők, illetve azt, hogyha valakinek semmilyen témáról nincs saját véleménye.

Nem meglepő módon minél több halmozódik ezekből a szürke tulajdonságokból, összességében annál érdektelenebbnek tartjuk az embert. Ennek pedig komoly társadalmi következményei is lehetnek, hiszen az unalmasnak vélt emberek szociális élete is egysíkúbb, kevesebbet tartózkodnak társaságban és a baráti körük is szűkebb.

Az egyetem kutatói kiemelték azt is: egy viszonylag kislétszámú tanulmányt végeztek el, a résztvevők többsége pedig az Egyesült Államokban élt, így az eredmények nem feltétlenül reprezentatívak. A világ más pontjain valószínűleg más munkaköröket vagy emberi tulajdonságokat tartanának unalmasnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!