Miért jó néha unatkozni? A kutatók szerint több előnye lehet, mint hinnéd

Az unalom nemcsak kellemetlen érzés, hanem előnyei is lehetnek: ha időnként teret engedünk a semmittevésnek és egy kis unatkozásnak, az a javunkra válhat. A lényeg, hogy ezeket a pillanatokat hasznosan használjuk fel.

Az unalom olyasmi, amit sokan mindenáron igyekeznek elkerülni. Kitöltjük az időnket a közösségi médiával, könyvekkel, tévéműsorokkal, és telepakoljuk a napirendünket programokkal.

Az unalom haszna

Az unalmat azonban nem feltétlenül kell negatív dologként szemlélni. Valójában még jót is tehet velünk, feltéve, hogy képesek vagyunk kihasználni a benne rejlő lehetőségeket – olvasható a The Conversation oldalán.

1. Pozitív változásra ösztönözhet

Az unalom általában akkor jelentkezik, amikor szellemileg szeretnénk lekötve lenni, de az aktuális tevékenységünk vagy környezetünk nem nyújt elegendő kihívást, ingert vagy értelmet. Ilyenkor nyugtalanná válhatunk, különösen akkor, ha nem tudjuk, hogyan változtassunk a helyzeten. Éppen ezért az unalom arra is késztethet bennünket, hogy változtassunk, új dolgokat fedezzünk fel, és új irányokat keressünk.

Ahhoz azonban, hogy az unalom valóban a javunkra váljon, fontos ellenállni a könnyen elérhető figyelemeltereléseknek, például a telefon görgetésének, az online vásárlásnak vagy a nassolásnak.

A pozitív változás nem abból fakad, hogy azt kérdezzük magunktól: „Hogyan szüntethetem meg ezt az érzést?”, hanem abból, hogy megkérdezzük: „Mi az a jelentőségteljes dolog, amire most szükségem van?Az értelmes tevékenységekre való összpontosítás kulcsfontosságú ahhoz, hogy az unalom átvezessen bennünket produktívabb és pozitívabb elfoglaltságokhoz.

Bár mindenkinek más jelent „értelmes” tevékenységet, általánosságban ezek némi erőfeszítést igényelnek, ugyanakkor megvalósíthatók, és azt az érzést keltik bennünk, hogy valami nálunk nagyobb egész részesei vagyunk. Ha például szeretünk mozogni vagy a természetben lenni, egy túra remek módja lehet az unalom leküzdésének. Ha pedig inkább alkotni vagy kézműveskedni szeretünk, a létrehozás folyamata lehetőséget ad arra, hogy elmélyüljünk egy tevékenységben, ami javíthatja a jóllétünket.

Az unalom néha arra is figyelmeztet, hogy ideje kimozdulni és találkozni a barátainkkal vagy családtagjainkkal. A másokkal való kapcsolódás olyan jelentést, odafigyelést és közösséghez tartozás érzését adhatja, amit egyedül végzett tevékenységek nem tudnak pótolni.

Unatkozó, távolba meredő fiatalember.
Nem kell félni az unalmas pillanatoktól. Fotó: Getty Images

2. Javíthatja a problémamegoldó képességet és a kreativitást

Előfordult már, hogy zuhanyzás közben hirtelen eszébe jutott egy remek ötlet, vagy megoldott egy régóta foglalkoztató problémát? Ezt nevezik „zuhanyhatásnak” (shower effect), és kialakulásában fontos szerepet játszik az unalom. A zuhanyzás alacsony figyelemigényű környezetet teremt, amelyben az elménk szabadon kalandozhat. Ilyenkor az agy egy úgynevezett „produktív elkalandozás” állapotába kerül, ahol a figyelem eltávolodik a közvetlen feladattól, és a gondolatok szabadabban áramlanak.

Amikor hagyjuk az elménket szabadon bolyongani, spontán gondolatok születnek. Ezek gyakran véletlenszerűnek vagy a jelenlegi helyzethez csak lazán kapcsolódónak tűnnek, mégis sokszor termékeny ötletekké alakulnak. Segíthetnek új összefüggések felismerésében, problémák megoldásában, céljaink tisztázásában, emlékeink rendezésében és kreativitásunk fokozásában. Nem véletlen, hogy sokaknak éppen zuhanyzás közben támadnak a legjobb ötletei.

Ahhoz azonban, hogy az elkalandozó gondolatok ne aggodalmak és rágódás spiráljába sodorjanak bennünket, érdemes előre „feltölteni” az elménket megfelelő alapanyagokkal. Ha tudjuk, hogy a nap folyamán lesz egy nyugodtabb időszak, amikor könnyen eluralkodhat az unalom, előtte foglalkozzunk valamilyen elemző problémával, kreatív projekttel vagy inspiráló kérdéssel. Ez elegendő szellemi muníciót ad ahhoz, hogy amikor később a gondolataink szabadon kószálnak, kreatív és hasznos irányba fejlődhessenek.

3. Javíthatja a memóriát és a tanulást

Az unalom kellemetlen érzés lehet, ugyanakkor támogatja az emlékezet működését és az új információk rögzítését. Amikor hagyjuk, hogy az elménk időnként „offline” üzemmódba kapcsoljon, amit a szakirodalom „ébrenléti pihenésnek” (wakeful rest) nevez, az segíti az új információk feldolgozását és megszilárdítását. Az üresjárat, a merengés vagy akár a firkálgatás mind ilyen állapotnak számítanak.

Az új emlékek nem azonnal kerülnek be a hosszú távú memóriába. Egy új élmény vagy frissen megszerzett tudás először stabilizálódik, majd egy emlékezeti konszolidációnak nevezett folyamat során épül be tartósan. Ha időnként szünetet tartunk az információfogyasztásban, és hagyjuk pihenni az agyat, támogatjuk ezt a folyamatot.

Már napi öt-tíz perc ébrenléti pihenés is segíthet megóvni a friss emlékeket attól, hogy jelentéktelen információk kiszorítsák őket. Kutatások szerint ez abban is segít, hogy az emberek később jobban emlékezzenek arra, amit tanultak, még akár egy héttel később is.

Az ébrenléti pihenés másik fontos jellemzője, hogy amikor az agy unatkozik, nem egyszerűen kikapcsol, hanem más üzemmódra vált. Ilyenkor a külső feladatokra és követelményekre irányuló figyelem helyét a belső, önmagunkra fókuszáló feldolgozás veszi át. Ez a folyamat különösen jól működik a nyugodt, eseménytelen időszakokban. Segít értelmet találni a tapasztalatainkban, tisztázni az értékeinket és jobban megérteni, kik vagyunk.

Emellett támogatja az élményeink átgondolását és az emlékek feldolgozását is. Ha tanulás vagy új tevékenység közben beiktatunk egy kis ébrenléti pihenést, az nemcsak a megszerzett tudás megőrzését segíti, hanem azt is, hogy kapcsolatban maradjunk önmagunkkal és azzal, ami igazán fontos számunkra.

Hogyan tanuljunk meg unatkozni?

Úgy, hogy az unalmat a hétköznapi emberi tapasztalat természetes részének tekintjük, nem pedig valami rossznak. Nem kell teljesen lemondanunk a technológiáról ahhoz, hogy jobban kihasználjuk az unalom előnyeit, bár bizonyos mértékű visszafogás segíthet. Ha csökkentjük a videók, alkalmazások és közösségi platformok közötti gyors váltogatást, javulhat a figyelmünk, az elégedettségünk és az élet értelmességének érzése.

Ha sikerül mérsékelni ezt az állandó váltogatást, a következő lépés az, hogy gyakoroljuk a jelenlétet egy egyszerű hétköznapi élményben, például a légzésünk megfigyelésében. Minél inkább képesek vagyunk a jelen pillanatban maradni, annál jobban tudjuk elviselni az unalmat. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
banán
Ne vedd meg a banánt, ha ezt látod rajta – Nem csak a színe számít a szakértők szerint
koleszterin
Magas a koleszterinszinted? Íme a kardiológus tippjei
Betegségek, amelyek miatt ugorhat a jogosítvány – Sok sofőr érintett lehet
Gyomorrákot okozhat, mégis naponta isszuk – Riasztó felfedezést közöltek a tudósok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +23 °C
Minimum: +16 °C

Általában erősen vagy közepesen felhős idő várható, de a Dunántúl nyugati, északnyugati felén tartósabban felhős marad az ég, főként arrafelé helyenként eső, zápor is előfordulhat. Az északnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik, majd késő délutánra nagyrészt mérséklődik a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 21 és 31 fok között alakul, a legmagasabb értékeket a keleti, délkeleti határvidéken mérhetjük, míg a tartósan felhős, csapadékos nyugati részeken ennél hűvösebb marad az idő.Késő estére 15 és 23 fok közé hűl le a levegő. A szerdán éjszaka érkezett hidegfront hatása csütörtökön is országszerte érezhető lehet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A kutya nem ehet főtt tojást. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered az ember legjobb barátját! Csokoládé, hagyma vagy tej: vannak ételek, amelyek ártalmatlannak tűnhetnek, mégis komoly veszélyt jelenthetnek a kutyák számára. Teszteld a tudásodat, és derítsd ki, felismered-e a leggyakoribb kockázatokat!
kvíz
Puli vagy komondor: felismered képről a kutyafajtákat? – Teszteld a tudásod! Mennyire vagy jártas a kutyafajták terén? Felismernéd a leghíresebb fajtákat fotóról? Kvízünkből most kiderül!