Kiderült, kiket hajlamosít stresszevésre a bezártság

A koronavírus-járvány miatti bezártság okozta stresszt sokan evésen keresztül próbálják meg enyhíteni. Egy új kutatás szerint ugyanakkor a nem is befolyásolhatja, mennyire vagyunk hajlamosak engedni az azonnali örömöt nyújtó, ám kevésbé egészséges ételek csábításának.

Spanyol kutatók szerint akár lakásunkban is elkaphatjuk a koronavírus-fertőzést, ugyanakkor egy egyszerű módszerrel elejét vehetjük a problémának. Részletek itt.

A koronavírus-járvány harmadik hullámának sokak szerint talán legnehezebb napjait éljük. Vannak, akik teljes elszigetelődésben, magányosan, mások a home office , home school és az otthoni teendők között egyensúlyozva, megint mások a munkahelyük, rendszeres bevételük miatt érzett szorongásban, és persze vannak, akik leginkább a vírustól és a lehetséges szövődményektől való félelemben töltik ezt az időszakot. Bár az oltások folyamatosak, nehéz lenne megmondani, mikor lesz ennek vége, vagy legalább mikor lehet majd egy kicsit fellélegezni.

A pandémia miatti bezártság és szorongás sokakat hajt stresszevésbe
A pandémia miatti bezártság és szorongás sokakat hajt stresszevésbe. Fotó: Getty Images

Nem is csoda, ha sokan menekülnek például a stresszevésbe. Mint azt a nypost.com írja, egy friss tanulmány szerint főleg a nők hajlamosabbak magas cukor- és zsírtartalmú, kalóriadús ételeket fogyasztani, így birkózva meg a koronavírus-pandémia, illetve a védekezés jegyében elrendelt bezártság okozta stresszel. A férfiak viszont nemcsak kevésbé hajlamosak a stresszevésre a tudósok szerint, de kevesebbet is esznek, mint a világjárvány előtt.

Az Appetite című folyóiratban megjelent tanulmány szerzői egy korábban is ismert elméletet igazolnak, miszerint a nők hajlamosabbak a stresszevésre, mint a férfiak, és ez a jelenlegi koronavírus-helyzetben sem alakult másként. A kutatók egy korábbi tanulmány résztvevői közül választottak ki 31 alanyt - 16 férfit és 15 nőt -, akiket 14 hónapon át követtek nyomon a koronavírus előtt és a bezártság napjaiban is. A kutatók három különböző napon ellenőrizték, hogy pontosan mi mindent fogyasztottak a résztvevők.

Mit tehetünk a stresszevés ellen?

Ha szeretnénk elkerülni a stresszevést és annak következményeit, úgy nemtől függetlenül érdemes megfontolnunk néhány tanácsot. Szakemberek szerint nem érdemes például magas kalóriatartalmú ételeket és nassolnivalókat tartani otthon. Cseréljük le ezeket inkább olyan élelmiszerekre, amelyeket bátrabban fogyaszthatunk - persze szintén csak mértékkel.

Vezethetünk étkezési naplót is, ami segíthet pontosan számon tartani, miből mennyit ettünk, és ennek segítségével ellenőrizhetjük a kalóriabevitelünket is. Szintén egyszerű, bár nagy önuralmat igénylő módszer, ha csak a főétkezések, illetve a tízórai és az uzsonna meghatározott időpontjában eszünk. Amikor pedig hirtelen ránk tör az éhség, először kérdezzük meg magunktól, hogy vajon tényleg éhesek vagyunk-e. Ha a válasz igen, igyunk meg először egy nagy pohár vizet, majd várjunk néhány percet. Ha még ezután is úgy érezzük, hogy mardos az éhség, akkor csemegézzünk néhány falatot. Mint azt korábban megírtuk , akad néhány egészséges választás is a nassoláshoz.

Végezetül az evés helyett pedig próbáljunk más feszültséglevezető lehetőségeket találni. A sport, jóga, meditáció vagy egy régi hobbink újrafelfedezése egyaránt remek módja a stressz csökkentésének.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat, északnyugat felől magasszintű felhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt sokfelé szélcsend várható.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!