Kiderült, mikor alszunk a legkevesebbet

Az emberek 33 és 53 éves koruk között töltenek a legkevesebb időt alvással – derült ki egy nagyszabású nemzetközi felmérésből. Vizsgálatukhoz a kutatók egy okostelefonos játék adatait használták fel.

A University College London (UCL) és a Lyoni Egyetem szakemberei arra voltak kíváncsiak, hogy hogyan változik az emberek alvásmintázata életútjuk során, illetve hogy ilyen téren mekkora különbségeket vagy hasonlóságokat lehet kimutatni egyes országok között. A kutatáshoz jó eszközt kínált egy mobiljáték, az Android és iOS rendszerre egyaránt letölthető Sea Hero Quest. Az applikációt a Deutsche Telekom megbízásából a Glitchers fejlesztői alkották meg, együttműködve több tudományos szervezettel is. A 2016-ban kiadott játék ugyanis elsősorban idegtudományi kutatásokat segített, és ennek megfelelően is tervezték meg – olvasható az UCL közleményében.

Sea Hero Quest, felhasználók, okostelefon, London, játék
Játékosok próbálják ki a Sea Hero Questet az applikáció 2016-os indulás kapcsán szervezett eseményen Londonban. Fotó: Getty Images

Az alkalmazás nem csupán a felhasználók navigációs képességét mérte fel különböző feladatokon keresztül, de demográfiai kérdések révén is gyűjtött róluk tudományos szempontból értékes adatokat. Ez utóbbiak közé tartozott a többi között az alvási szokások feltérképezése. Mindent egybevetve így a kutatók 63 ország összesen több mint 730 ezer résztvevőjének adataival dolgozhattak. Az elemzésből kirajzolódott, hogy a játékosok átlagosan 7 órát és 36 másodpercet töltöttek alvással, a nők mintegy 7,5 perccel többet, mint a férfiak.

Arra is fény derült, hogy az alvástartam a 20-as életévek során kezd csökkenni, egészen 33 éves korig, amikor eléri a mélypontot, és nem is indul növekedésnek onnan, csupán 53 éves kor után. Ez a tendencia mindkét nemnél megfigyelhető volt, ahogy minden országban és mindenféle iskolai végzettség esetén is. A kutatók szerint hátterében elsősorban a gyermekvállalás és a munkahelyi teendők jelentette megterhelés állhat. Az alvásidő tekintetében ezzel együtt akadtak országok közötti eltérések: az albánok, szlovákok, románok és csehek például mintegy 20-40 perccel többet pihennek éjszakánként, mint a Fülöp-szigetek, Malajzia és Indonézia lakosai. Az eredmények alapján minél közelebb lakik valaki az egyenlítőhöz, jellemzően annál kevesebbet alszik.

Felfedezéseikről a kutatók a Nature Communications című folyóiratban jelentettek meg tanulmányt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!