Alzheimer-kór: áttörést hozhat egy játék

Érdekes és fontos információkhoz jutottak a demenciát kutató szakemberek a "Sea Hero Quest" mobiljátéknak. A férfiak és nők különböző térbeli tájékozódási stratégiákat használnak, és már a korai felnőttkortól hanyatlani kezd a tájékozódási képességünk - derült ki az első eredményekből. A munka már azon folyik, hogy a mobiljátékot klinikai környezetben is alkalmazhatóvá tegyék.

Idén májusban indította el az Alzheimer's Research intézet, kutatók és játékfejlesztők együttműködésével fejlesztett mobiljátékát a Deutsche Telekom. Eddig közel 2,5 millió ember játszott már a Sea Hero Questtel , létrehozva ezzel a világ első viszonyítási platformját az emberi tájékozódásról. (Magyarországon 2016. május 5. és június 30. között futott a Magyar Telekom kampánya, amelynek hatására eddig több mint 152 ezren töltötték le a Sea Hero Quest mobiljátékot.)

sea hero quest
A Sea Hero Quest címlapja. Kiderült, hogy a hanyatlás korábban kezdődik a feltételezettnél

Ezt pedig kulcsfontosságú lehet a demencia új, korai diagnosztizálását lehetővé tévő eszköz kifejlesztése szempontjából. A Sea Hero Quest a világon mindenhol, kortól és nemtől függetlenül tesztelte az emberek tájékozódási képességét, a kutatócsapat pedig San Diego városában, a Neuroscience 2016 konferencián bemutatta a játékkal begyűjtött adatok elsődleges elemzéséből származó eredményeket.

A londoni University College kutatója, Hugo Spiers vezeti a játékosok által névtelenül rendelkezésre bocsátott adatok elemzését, a University of East Anglia Alkalmazott Demenciakutatási Központjának professzorával, Michael Hornbergerrel együttműködve.

Az elemzésből származó első adatok alapján kimondható, hogy a korai felnőttkortól kezdve (a mintavétel 19 éves kortól indul) hanyatlásnak indul a tájékozódási képesség , és ez tovább folytatódik az élet során (például a 19 évesek esetén 74 százalékos volt a valószínűsége, hogy elérik a végcélt, míg a 75 évesek körében ez 46 százalékra csökkent). Ez a hanyatlási görbe éles ellentétben van a korábban, kisebb mintavétellel (mintegy 100 fővel) lefolytatott vizsgálatok eredményével, melyek arra utaltak, hogy ez a hanyatlás csak későbbi életszakaszban várható.

Az időskori szellemi hanyatlás jellemzői az emlékezőtehetség romlása, a koncentrációkészség csökkenése, az intellektuális teljesítőképesség olyan szintű romlása, amely már a mindennapi életben is jelentős problémákat okoz. Az életkor előrehaladásával a demencia egyre gyakoribbá válik: a 65-74 év közöttiek mintegy 3 százaléka szenved a demencia valamilyen formájában, míg a 85 éves kor felettieknek már majdnem fele. Részletek!

A kutatási eredmények arra utalnak, hogy az agy tájékozódási képességekért felelős területei fogékonyabbak a demencia okozta leépülésre, mint az emlékezetért felelős területek . Ezért mostantól lehetségessé válhat a demencia kialakulásának diagnosztizálása, még jóval azelőtt, hogy a betegeknél a memóriavesztés tünete mutatkozna. Ilyen módon már jóval korábban lehetségessé válik a pácienseknél a betegség felismerése és kezelése, a jövőbeli gyógyszeres és nem-gyógyszeres kezelések alkalmazása.

Forrás: Origo.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!