Kár színlelni a kisgyerekek előtt

A mindössze 18 hónapos babák is észreveszik, ha a kimutatott érzelmek nem illenek az adott helyzethez, például hamisnak bélyegzik a játék kapásakor vágott szomorú arcot.

Az eredmények alapján ugyanakkor a szomorúság érzékelésére adott azonnali reakciónak evolúciós oka van, és segíti az egyének közötti interakciót. A másfél éves gyerekek is tudják, ha a szüleik nem mondanak igazat. "Kutatásunkból kiderül, hogy a csemetéket nem lehet meggyőzni arról, hogy valami, ami fájdalmas, örömet okoz" - magyarázta a vizsgálatot koordináló Diane Poulin-Dubois professzor, a kanadai Concordia Egyetem munkatársa.

"A felnőttek gyakran próbálják megvédeni a gyerekeket az érzelmi feszültségtől úgy, hogy boldog arcot vágnak egy negatív tapasztalat nyomán. A babák viszont tudják az igazságot : már 18 hónaposan képesek megállapítani, milyen helyzethez milyen érzelmek illenek" - tette hozzá a szakértő.

A gyerekeket nem lehet hamis érzelmekkel becsapni

Az elmélet tesztelésére Poulin-Dubois professzor kollégájával, dr. Sabrina Chiarellával 92, 15 és 18 hónap közötti gyermeket vizsgált meg laboratóriumi körülmények között. Megfigyelték, amint egy színész néhány jeleneten keresztül pantomim segítségével különböző szituációkat mutat be, s érzelmi reakciókkal kíséri azokat.

Az egyik jelenetben például a színész szomorú arcot vágott egy játék kapásakor, míg egy másikban pedig úgy tett, mint aki beüti az ujját, és ennek megfelelően reagált. A 15 hónapos porontyok válasza nem tért el lényegesen, hiszen valamennyi szomorú arckifejezés empátiát keltett bennük. Ez arra enged következtetni, hogy az arckifejezés és az érzelmi válasz összefüggésének felismerése ekkor még nem fejlődött ki.

A 18 hónapos babák viszont felismerték, hogy mikor nem illik az érzelmi reakció az adott helyzethez. Ők több időt töltöttek az arc tanulmányozásával, és hajlamosak voltak a külső szemlélőre nézni, hogy megbízható forrást találjanak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!