Hasznos tanács éjszakai műszakhoz

Egészségesen élni még normális időbeosztás mellett sem mindig egyszerű feladat, azoknak azonban, akik éjszaka vagy váltott műszakban dolgoznak, még inkább nehezebb a dolguk. Lássuk, mit tehetünk ilyen esetekben.

Milyen kockázatokat rejt magában a kialvatlanság? Részletek itt.

Az egyik legfontosabb dolog az állandó alvási rutin kialakítása. Az éjszakai műszakozóknak gyakorlatilag újra kell programozniuk a testüket arra, hogy nappal aludjanak és éjjel legyenek ébren, amiben sokat segíthet, ha mindennap ugyanakkor kelnek és fekszenek. A ritmust akkor is tartani kell, ha épp nem dolgoznak, tehát a szabadnapokon is jobb, ha nappal alszanak. Nagyon fontos, hogy az alváshoz zavartalan, kényelmes körülményeket teremtsenek: zárjanak ki minden zajt, minden fényt, beleértve az elektronikus eszközökét is. Jó ötlet lehet továbbá beszerezni egy füldugót.

Alvási szokásainkat fokozatosan át kell alakítani éjszakai munkavégzés esetén
Alvási szokásainkat fokozatosan át kell alakítani éjszakai munkavégzés esetén. Fotó: Getty Images

Az éjszakázóknak kiemelten fontos a rendszeres mozgás: ha szeretnék megőrizni az egészségüket, akkor mindennap iktassanak be legalább egy 20-30 perces sétát. A testmozgás lehetőség szerint legyen közepes intenzitású, illetve lehetőleg mindig ugyanabban az időpontban történjen. Az étkezésben is érdemes tudatosnak lenni, és előre, saját magunknak elkészíteni az ételeket, elkerülve ezáltal a szénhidrátban dús nassolásokat, ezzel együtt pedig a súlyfelesleg felszaporodását. Különösen fontos ez a kezdeti időszakban, amikor szervezetünk fokozatosan átáll az éjszakai aktivitásra. Ilyenkor, fáradtan ellenállhatatlan éhséget érezhetünk a szénhidrátban és zsírban gazdag ételek iránt.

Legyünk óvatosak a koffeint tartalmazó italokkal is: legfeljebb az éjszakai műszak elején fogyasszunk ilyen élénkítőket, a vége felé már semmiképpen se! A lefekvés ideje és az utolsó koffeines ital elfogyasztása között érdemes legalább öt órát várni. Ugyancsak hasznos, ha esetenként sort tudunk keríteni egy kis sziesztára . Rövid, 20-30 perces alvásokkal extra energiához juthatunk, főként, ha minél közelebb időzítjük a munkakezdéshez.

Forrás: care2.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!